Tavaly 155 milliárdos forgalom az online kiskereskedelemben
Pontos adatok csak a mérlegzárásokat követően állnak majd rendelkezésre, de az előzetes becslések alapján a magyarországi online kiskereskedelem 155 milliárd forintos forgalmat bonyolított le az év során, miközben az online szolgáltatásértékesítés is jelentősen fejlődött - olvasható a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. csütörtöki közleményében.
Egy évvel korábban az online kiskereskedelmi forgalom 133 milliárd forint volt.
A közlemény szerint az online vásárlók száma szeptember végén 1,4 millió fő volt. Az internetes vásárlók között a női-férfi arány egyensúlyba került, és 2012-től már várhatóan több hölgy fog online vásárolni, mint férni.
A kutatás szerint tavaly előre tört az online bónusz-kupon értékesítés: az év elején még csupán néhány szereplőből álló piac az év végére közel 60 szereplősre nőtt, így a kedvezményekre vadászó vásárlók már akár 200 aktív napi ajánlat közül is válogathatnak. A GKIeNET adatai alapján ez a piac 2011-ben 3-3,5 milliárd forintos forgalmat bonyolíthatott le, amelynek megközelítőleg háromnegyede a legnagyobb három szereplő között oszlik meg.
A kutatás szerint az idei év legalább annyi változást hoz az internetes értékesítésben, mint előző év. A média és telekommunikációs vállalatok az általuk kínált szolgáltatások és termékek internetes értékesítésére egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, így a következő évek várhatóan nagy fejlesztésekkel és felvásárlásokkal fognak telni. E közben a legnagyobb magyarországi internetes kereskedők folyamatosan bővítik a termékkínálatukat, és bár eredetileg különböző termékek kereskedelméből indultak, sőt eltérő értékesítési módokkal lettek sikeresek, mindegyik áruház az online hipermarketek, más néven webplázák létrehozásán dolgozik.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronikus kereskedelmi mintavárosokkal kísérleteznek Kínában
- Virágzik a luxustermékek on-line kereskedelme Kínában
- Egyre több személyes információt osztanak meg magukról a vásárlók
- Lealkudtuk.hu: Fontos a takarékoskodás, de üdülésre szívesen gyűjtünk
- Shopline néven online bevásárlóközpontot nyit a Bookline
- A kisvállalkozók nem használják ki a webáruházak lehetőségeit
- 155 milliárdot költünk évente neten, karácsonykor ennek közel egynegyedét
- Internetes közösségi vásárlás: speciális árengedmény adózási kockázatokkal
- Minden rekord megdőlt az amerikai online eladásokban a "kíberhétfőn"
- Tízezrek spórolhatók a webes karácsonyi vásárlással
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.