Csikis állatok segítségével kutatják a nevetés evolúcióját
Mint a BBC hírportálján olvasható, Marina Davila-Ross, a Portsmouth-i Egyetem kutatója már évek óta foglalkozik a témával, miután felfigyelt arra, hogy például a gorillák "nevetése" mennyire hasonlít az emberekére. Kollégáival először emberszabású majmokat csiklandozott, hogy összehasonlíthassa az általuk kiadott hangot az emberi nevetéssel.
A kutatás során - amelyről tanulmányt is megjelentettek 2009-ben a Current Biology című szaklapban - számos akusztikai hasonlóságot dokumentáltak. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az emberszabású majmok és az ember nevetésének közös evolúciós eredetére utalnak. A kutatást vezető Davila-Ross szerint így elmondható, hogy a nevetés legalább 30-60 millió éves.
Az állatok "nevetése" más tudósok fantáziáját is megmozgatta. Jaak Panksepp, aki jelenleg a Washingtoni Állami Egyetem állatorvosi karán tanít, évekkel ezelőtt egereken kezdett el "kísérletezni".
A rágcsálók csiklandozása még a kutató számára is meglepő eredményt hozott: az állatok egészen magas - az emberi fül számára nem hallható - cincogó hangot adtak ki, ugyanolyanokat, mint amikor egymással játszottak. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy kutatásaik során a nevetés egy ősi formáját fedezték fel.
De ha olyan különböző állatok, mint a patkányok és a főemlősök nevetnek, ha csikizik őket, mi vajon a helyzet a többi állattal? Marina Davila-Ross most erre keresi a választ. "Az elmúlt években egyre több olyan kutatásról hallottunk, amelyben az állatok csiklandozás hatására hangot adtak ki. Ezt nagyon érdekesnek találtuk" - idézte fel a tudós.
A további kutatáshoz csapata egy internetes forráshoz, a YouTube videómegosztóhoz fordult, ahol rengeteg, állatokat szerepeltető felvétel található. Davila-Ross szerint egyre több állati viselkedést kutató tudós használja az internetet, hiszen ott rengeteg elemzésre alkalmas felvételt találni.
Egy egyszerű keresés is sok eredményt hoz: a csiklandozásra hangosan reagáló baglyokat, kutyákat, szurikátákat, pingvineket, sőt még egy tevét és egy delfint is. Davila-Ross csapata olyan állatokat keres, amelyek a csikizésre pozitív hangokkal reagálnak, vagyis örömet fejeznek ki.
A különböző fajok reakcióit vizsgálva többet tudhatunk meg a nevetés evolúciójáról - magyarázza a kutató, aki úgy hiszi, a nevetés fejlődése és a pozitív kommunikáció szorosan összefügg. A pozitív kommunikáció pedig, mivel ösztönzi az egymással való interakciót, fontos szerepet játszhatott a kommunikáció fejlődésében.
Kapcsolódó cikkek
- Tízszer hosszabb üzemidejű akkumulátorok
- Fénnyel hajtogatható 3D-s csomagolást fejlesztettek ki
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!