Szlovákia lakosságának több mint a fele használja a közösségi oldalakat
Szlovákia 14 évnél idősebb lakosainak 54 százaléka használja a közösségi portálok szolgáltatásait - derült ki a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) által csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.
A felmérés 1138 személy megkérdezésével készült.
Viszonylag magas a lakosság körében azoknak az aránya, akik napi szinten vagy hetente többször is ellátogatnak a közösségi portálok oldalaira. "Némileg meglepő volt, amikor kiderült, hogy több mint egyötöd naponta használja ezeket az oldalakat" - mondta az MTI-nek Marián Velsic, az elemző-felmérő program vezetője. Ismertetése szerint azok, akik hetente többször kattintanak rá az ilyen oldalakra, a lakosság 17 százalékát teszik ki, a portálokat ennél ritkábban használók aránya pedig 16 százalék.
A közösségi portálok használata a legfiatalabb korkategóriákban a legmagasabb, a 18 és 24 év közöttiek 92 százaléka, a 14 és 17 év közötti korkategória képviselőinek pedig 91 százaléka veszi igénybe a szolgáltatásokat. Az ennél idősebbek körében az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken a használat, a 80 évnél idősebbek körében már csak 2 százalékos.
Nemek szerinti megoszlásban több férfi (57 százalék) látogatja a közösségi portálokat, mint amennyi nő (51 százalék), és különbségek tapasztalhatóak a vidéki és a városi lakosság körében is. A 100 ezer lakosnál nagyobb településeken élők 62 százaléka használja valamelyik közösségi oldalt, míg a 2 ezer lakosnál kisebb településeken ez az arány csak 45 százalék.
A felmérés adataiból az is kitűnik, hogy a szlovákiai lakosság egyötöde nem tudja, hogy mit takar a közösségi portál fogalma, a megkérdezettek egynegyede pedig bár tudja, hogy miről van szó, nem veszi igénybe a közösségi szolgáltatásokat.
Kapcsolódó cikkek
- Okostelefonozni tudnak, cipőfűzőt kötni nem
- Internet Fiesta péntektől a könyvtárakban
- Interneten lehet szavazni az új miskolci villamosok színére
- Adatözönvíz, multitask, multiscreen - Több monitoron hatékonyabban lehet dolgozni? (2. rész)
- Adatözönvíz, multitask, multiscreen - Több monitoron hatékonyabban lehet dolgozni? (1. rész)
- Versenyhátrány a vidéknek az internetes lefedettség hiánya
- Obama az iráni elektronikus függöny lebontását ígérte
- Hívjuk fel az angyalt! - Valósággá vált tündérmese (2. rész)
- Hívjuk fel az angyalt! - Valósággá vált tündérmese (1. rész)
- Sokat keresnek az internetes kommentek törlésére specializálódott cégek Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.