Hatástalan küzdelem az online fegyverkereskedelem ellen Kínában
Terjedőben a fegyverek online adásvétele Kínában, a tehetetlen hatóságokat "trükkös" szóhasználattal tévesztik meg a kereskedők - számolt be a jelenségről a China Daily (CD) című angol nyelvű napilap.
Az apró feladójánál, egy Csi (Ji) családnevű férfinél egy darab légfegyvert találtak, ezer hozzávaló tölténnyel. Mint kiderült, ő szintén a világháló segítségével jutott a puskához, s egy idő után hasonló módon szeretett volna túladni rajta.
A rendőrség a szálak felgöngyölítésekor megtalálta a korábbi eladót is: egy ruházati cikkekkel foglalkozó kuangtungi (Guangdong) kiskereskedőt. A Cseng (Zheng) nevű férfi a legnagyobb kínai elektronikus kereskedelmi szolgáltató oldalán, a "kínai eBayen", a taobao.com-on hirdetett.
Az illetőről az is kiderült, hogy közel 200 emberrel dolgoztatott, s több mint 210 személynek adott el lőszert. A nyomozók felfedték azt is, hogy hol gyártották a puskacsöveket, s hol a többi alkatrészt, tartozékot. Két városban három gyár és két raktár tartozott a társasághoz, amelyben egy hobbiból lett fegyverkovács is dolgozott.
Csak Jangcsou város térségében tiltott fegyverkereskedelem miatt tavaly több mint 300 embert vettek őrizetbe és mintegy 160 légfegyvert koboztak el, illetve 400 ezer lőszert foglaltak le. A lőszert legkevesebb 17 tartományban gyártották, illetve forgalmazták - közölte a rendőrség.
Szakértők szerint a fegyverek és a hozzávalók online értékesítése állandósult probléma, amit ugyanezek a szakértők úgy orvosolnának, hogy megszigorítanák az elektronikus kereskedelem, valamint a kapcsolódó expressz kézbesítési szolgáltatás szabályait.
Egy a CD által megszólaltatott pekingi ügyvéd szerint minimális követelménynek kell lennie egy e-kereskedelmi szolgáltatóval szemben, hogy garantálja: szolgáltatása révén nem segíti elő bűncselekmények elkövetését. Az Alibaba Group Holding szóvivője viszont gyakorlatilag lehetetlennek tartja, hogy a portékáikat kínálók milliót ellenőrizzék.
Kapcsolódó cikkek
- Egymást perli a két legnagyobb videómegosztó portál Kínában
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)
- A Pentagon szerint a Huawei szoros kapcsolatban áll a kínai hadsereggel
- Adócsaláson kapták a Google társvállalatait Kínában
- Jogtiszta szoftverek kerülnek a kínai államigazgatásba
- Két újabb amerikai internetes cég szüntette be működését Kínában
- Felszámolta kínai keresőjét a Google
- Peking politikai aktivitással vádolja a Google-t
- Szinte biztos a Google távozása Kínából
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.