Újgenerációs informatikai hálózat a NIIF-programban
Újgenerációs országos informatikai hálózatot hoztak létre a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Programban.
Az újgenerációs HBONE+ rendszert az egyetemek egymás közötti kommunikációjában és nemzetközi összeköttetésekben használják, az országban félmillióan használják, akik szinte korlátlan hálózati kapacitást kapnak.
Hozzátette: 2007-ben kezdődött fejlesztési program négy és fél milliárd forintból valósult meg.
Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a konferencia megnyitóján elmondta, a tanulás egyre inkább függetlenedik a helytől és az időtől, az életkortól és a technológiai kötöttségektől. Ezért a kormányzati informatika legfontosabb céljai között szerepel a digitális írástudatlanság csökkentése, elsősorban az idősek körében, illetve a szélessávú lefedettség növelése. E célok elérését az Új Széchenyi Terv forrásai is támogatják.
Vályi-Nagy Vilmos hangsúlyozta: az Európai Digitális Menetrend prioritásait szem előtt tartó infrastrukturális fejlesztésekben egyre nagyobb szerep jut a NIIFI-nek, amely mind a felsőoktatási, mind a kutatási, mind pedig a közgyűjteményi szektor szereplőivel szorosabb együttműködésre törekszik. A felsőoktatásban kiemelt helyen szerepel több előkészítés alatt álló projekt, így a zöld számítástechnikai környezetet eredményező fejlesztés is.
A helyettes államtitkár hozzátette: a kormányzati informatika szervezeti és technológiai konszolidációja területén a szaktárca kézzel fogható sikereket ért el. Ezek közül kiemelendő, hogy a közigazgatási és a Közháló keretében biztosított egyéb közösségi végpontok fenntartási költségeit több mint 1 milliárd forinttal sikerült leszorítani.
A sajtótájékoztatón Friedler Ferenc, a veszprémi Pannon Egyetem rektora köszöntőjében elmondta: a campuson hangsúlyos az informatikai oktatás, ezért örömmel adtak otthont a három napos rendezvénynek.
Az eseménynek több mint 300 regisztrált résztvevője van, főként kutatók, oktatási, felsőoktatási szakemberek, közgyűjtemények képviselői. A következő három napon 110 előadás hangzik el 7 szekcióban, amelyek átfogják a teljes informatikai vertikumot. Szó lesz egyebek között a legújabb adathálózati technológiákról, alkalmazásfejlesztésről, hálózatbiztonságról, közgyűjteményi tartalomszolgáltatásról, illetve a jogi-etikai szabályozásról.
Kapcsolódó cikkek
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Az űr- és az autóipar eszközeinek tesztelésére is alkalmas a magyar laboratórium
- Távérzékelési központot nyit az ENSZ a gyöngyösi főiskolán
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- Egyedülálló laboratóriumokat mutattak be az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
- Kitüntetések az informatika szakmában
- Új generációs internetes kutatások a Budapesti Műszaki Egyetemen
- Informatikai konferencia a Kaposvári Egyetemen
- A jövő informatikája az OTDK-n
- Nanocsodák Mozgásban: konferencia, kiállítás és roadshow
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.