A telefonadó eltörlését ígéri az MSZP

MTI Sajtóadatbank, 2012. május 18. 14:13

Ha kormányra jut, az MSZP eltörli a távközlési adót, amelynek bevezetéséről pénteken döntött a parlament. A szocialisták sajtótájékoztatóján az is elhangzott, azt várják Áder Jánostól, hogy a sajtószabadság megóvása érdekében ne írja alá a médiatörvény várható, az MSZP szerint a Klubrádiót ellehetetlenítő módosítását.

Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója arról beszélt: a szolgáltatók közleményeiből világossá vált, hogy a percenként és elküldött sms-enként kétforintos telefonadót a kormánypárti nyilatkozatokkal szemben az emberek fogják megfizetni, tehát megszorításról van szó.
    Az MSZP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a távközlési szektorra kivetett - jövőre megszűnő - ágazati különadó az Európai Bizottság elé kerül. Ha pedig a bíróság jogsértőnek találja azt - folytatta -, az új alaptörvény átmeneti rendelkezései szerint az államot terhelő fizetési kötelezettség teljesítésére hozzájárulást kell megállapítani, így azt is az emberekre terhelheti a költségvetés.
    Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes a sajtótájékoztatón a médiatörvény megváltoztatását bírálta. Szerinte a törvényjavaslat - amelynek módosító indítványairól pénteken döntött a Ház - nem orvosolja a legfontosabb kifogásokat, nem változtat a médiatanács hatáskörén és összetételén.
    Hozzátette: megítélésük szerint az elfogadott módosítók egyike a Klubrádió "megsemmisítését" szolgálja, lehetővé téve, hogy a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Médiatanácsa ne hajtsa végre a rádióadónak kedvező bírósági döntéseket.
    Lukács Zoltán azt mondta, ha a parlament a jövő héten elfogadja a médiatörvény módosítását, "a sajtószabadság Áder János köztársasági kezébe kerül". Az MSZP ezért arra szólítja fel az államfőt, hogy az alkotmányosság őreként ne írja alá a médiaszabadság korlátozását szolgáló törvénymódosítást, és lépjen fel a Fidesznél, hogy a jövőben tartózkodjon a jogállami normákkal ellentétes lépésektől.
    A szocialista politikus szerint ez Áder János vizsgája lesz: ha átengedi az említett szabályozást, világossá válik, hogy az államfő békülékenysége csak álca volt.

Kulcsszavak: politika adó távközlés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14