Kárpát-medenceivé bővítik az erdélyi magyar útitárskereső portált

MTI Sajtóadatbank, 2012. augusztus 8. 06:04

Kárpát-medenceivé bővítik az erdélyi magyar autósok és stopposok számára létrehozott útitárskereső portált - közölte az MTI-vel Ambrus István újságíró, a portál egyik létrehozója.

Az ingyenesen működő www.stoppoljonline.ro portált kolozsvári fiatalok hozták létre két évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy könnyebben egymásra találjanak azok az erdélyi magyar autósok, akik szívesen elvinnének másokat is úti céljukra, és azok az utazni vágyók, akik alkalmi autóval szeretnének eljutni valahová. A portált mára havonta húszezren látogatják, és mintegy ötezer regisztrált autós vagy stoppos keresett már megannyi utazásához útitársat általa. A felhasználóknak meg kell adniuk adataikat, fényképet is tölthetnek fel magukról vagy autójukról, és az autósok azt is megszabhatják, hogy az utasnak mennyivel kellene betársulnia az üzemanyagköltségekbe. 

"Azt tapasztaltuk, hogy utasként elsősorban diákok, autósként pedig elsősorban olyan fiatalok jelentkeznek, akik diákkorukban maguk is stoppoltak, és tudják, mit jelent az út szélén állni" - magyarázta Ambrus István. Elmondta, általában 120-130 autós, és 90-110 utazni vágyó érvényes utazási terve található meg a honlapon, ha azonban a Kárpát-medence egészére kiterjesztik a szolgáltatást, ez a szám megsokszorozódhat. Azt sem tartotta mellékesnek, hogy a magyar nyelven működtetett honlapon keresztül magyar utazók találhatják meg egymást. Hozzátette, a portálnak közösségépítő szerepet is szánnak, hiszen tudomásuk van arról, hogy már eddig is köttettek barátságok az együtt utazók között. 
 
Ambrus István elmondta, az elmúlt napokban újraszabták a honlap arculatát, átírták a programját, immár térkép is látható rajta, az útvonalnaptárban pedig dátum és útvonal szerint is lehet keresni, sőt fényképeket is lehet nézegetni a megjelölt úti célról. A honlap létrehozója elmondta, a szolgáltatásért ezután sem áll szándékukban pénzt kérni.
Kulcsszavak: website

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32