Virtuális telefonközpontot adományoz a Magyar Telekom lelkisegély-szolgálatoknak
A Magyar Telekom zártkörű pályázatot írt ki, amellyel telefonos lelkisegély-szolgálatot nyújtó civil szervezetek munkájához kíván támogatást nyújtani. A nyertes pályázók két évig havidíj-menetesen vehetik igénybe a Telekom Virtualoso VoiceCenter szolgáltatását. Az elbírálás során olyan szervezetek kerülnek kiválasztásra, amelyek hozzájárulnak a fenntarthatósági elvek minél szélesebb körbe való eljuttatásához, továbbá segítik a társadalmi értékek hosszú távú megőrzését.
A Magyar Telekom a pályázatával olyan alapítványokat, civil szervezeteket kíván támogatni, akik telefonon keresztül nyújtanak lelkisegély -szolgálatot, tanácsadást. A pályázat ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az egyébként igen kevés büdzsével működő, de a társadalom számára fontos, és nélkülözhetetlen szolgáltatást nyújtó civil szervezetek még hatékonyabban és szélesebb körben végezhessék munkájukat. A sikeres pályázók 24 hónapon át használhatják majd havidíj-mentesen a Telekom Virtualoso VoiceCenter szolgáltatását. A Virtualoso VoiceCenter számukra azért nyújt majd nagy segítséget, mert olyan virtuális híváskezelő rendszer, amellyel gyorsan és hatékonyan kezelhetők a bejövő hívások, így nem vész el egyetlen rászoruló hívása sem. A segítséget kérők hívását mindig fogadni tudja, foglalt vonal esetén átirányításra is lehetőséget kínáll, vagy visszahívást is felajánlhat a rendszer. Az ügyfélszolgálati kapacitás dinamikusan bővíthető, a beállítható mellékek száma egyszerűen variálható.
A pályázatra azok a non-profit szervezetek pályázhatnak, amelyek a vállalattól közvetlen felkérést, meghívást kaptak, és a Magyar Telekommal jelenleg is kapcsolatban állnak a hello holnap! kezdeményezés révén. A Magyar Telekom a sikeres pályázókkal adományozási megállapodást köt, melyben lefekteti a megítélt támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom is emeli díjait, de nem a távközlési adó miatt
- Hang alapú ügyfélazonosítás elsőként a Magyar Telekomnál
- Indul a GAZDANet program, számítógépet kapnak a kistermelők
- A Magyar Telekom eladja az államnak a Pro-M Zrt. 100%-át
- A legnagyobb hazai és nemzetközi gazdasági szereplők előtt mutatkozhatnak be a legjobbak
- Műholdakat vetnének be az erdősítések nyomon követésére Pekingben
- Ricoh környezetbarát megoldások az EcoPrint-en
- Keresik Magyarország legjobb digitális fejlesztőit!
- BÉT - A kedvező hangulat ellenére is esett a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: közel két és félszeresére nőtt a nettó eredmény
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.