A megengedett sebességnél is gyorsabban
DevCon 2000
A program csak a megnyitó előtti utolsó órákban vált véglegessé, ennek ellenére minden résztvevő tökéletesen tájékozott volt - köszönhetően annak, hogy a DevCon Online keretében elhelyezett közel száz IBM Thinkpaden mindenki letölthette nem csak a napirendet, hanem személyre szóló, előre megszervezett programját is, és természetesen a Notes segítségével elektronikus levelezését is bonyolíthatta. (Hihetetlen, de igaz: akadt olyan indiai fejlesztő, aki fél év óta levelezett egy németországi cég munkatársával, találkozni azonban a konferencián szerettek volna. Sikerült is, mégpedig meglepő körülmények között: két egymás melletti noteszgépen leveleztek hosszú percekig, amikor kiderült: ha felnéznek, akár szóban is folytathatják a megkezdett eszmecserét.)
A DevCon 2000 szervezői négy témacsoportba sorolták az előadásokat: az "Eszközök és technológiák" mellett a "Vállalati integráció", az "E-business szolgáltatások", valamint az "Üzleti együttműködés" szerepelt - mindez persze önmagában kevés, hiszen a több mint 60 előadást minden jó szándék ellenére is lehetetlen beszorítani a négy szekcióba.
Al Zollar, a februárban kinevezett elnök-vezérigazgató és a szintén nemrégen megbízott Jeanette Horan alelnök kétórás nyitóelőadásban foglalta össze a Lotus által elért eredményeket, majd hivatalosan is bejelentette az egyidejű csoportmunkát támogató Sametime 2.0-s, valamint a közösen felépíthető és karbantartható weblap elkészítésére alkalmas Quickplace 2.0-s verziójának elkészültét.
Később a programcsomagok fejlesztésében részt vett szakmérnökök kis létszámú csoportoknak mutatták be részletesen a programcsomagok újdonságait, illetve a további szolgáltatások kiépíthetőségének lehetőségét.
A QuickPlace 2.0 bejelentése után azonban érthetően ez a csomag került a középpontba. Az e-businesst (vagy ahogyan a fejlesztők és marketingesek többször is jellemezték a Lotus-megoldásokat: az "együttműködő kereskedelmet") támogató, business-to-business kapcsolatok kiépítéséhez szükséges legfontosabb csomagok a DevCon idején már szinte hiánytalanul elérhetőek voltak: a Sametime 2.0-t, a QuickPlace 2.0-t, a Domino Workflow 2.1-et, az XML Toolkitet és a Macromedia DreamWeavert már meg lehetett rendelni, a Domino és a WebSphere pedig a harmadik negyedévtől lesz kapható. (Az új szoftverek próbaváltozata egyébként letölthető a Lotus weboldaláról.)
Originális újdonságot persze a Golden Gate árnyékában sem tehettek a világ minden tájáról érkezett fejlesztők elé, de újszerű, a gyakorlatban az átlagnál gyorsabban megvalósítható megoldásokat kínáló szoftvereket szép számmal elhoztak azok a partnercégek, amelyek önálló kiállításon mutatták be egyedi alkalmazásaikat.
Természetesen az e-business, azon belül is a B2B került a központba, de a "nagy cél" elérése érdekében kifejlesztett szoftverek önmagukban is mutatták a haladás irányát és sebességét.
Egy San Franciscó-i tanácsadócég ifjú fejlesztője fogalmazta meg talán legpontosabban a Lotus-programok általános jellemzőit: szerinte itt sem szeretik jobban a Lotus-alkalmazásokat, mint máshol, aminek az a fő oka, hogy a cég talán túlságosan is gyorsan halad a világsztrádán, azon belül pedig a saját maga által kitűzött nyomvonalon. Mindezt persze inkább pozitívumként közölte, hiszen a világszerte mintegy 60 milliós felhasználói tábor éppen azért gyarapodik minden korábbinál gyorsabban, mert a rendszergazdák és az alkalmazók egyre inkább megérzik, hogy a sárga-fekete dobozos programokkal ideális, személyre szabott szoftverkörnyezetet építhetnek saját számítógépeiken.
San Franciscóban azokat a fejlesztési irányzatokat is érzékeltette az IBM-Lotus vezérkara, amelyek az eddig is előremutató, az internetet természetes kommunikációs közegként használó alkalmazások alapján megrajzolhatók. Az irány vitathatatlanul helyes, s a fejlesztési sebesség túllépéséből még sohasem volt baj az információs szupersztrádán.
Kapcsolódó cikkek
- Életvitelt segítő infokommunikációs technológiák
- microCAD'2008 a Miskolci Egyetemen
- Új Lotus termékek az IBM konferenciáján
- Konferencia a mobilfizetésről áprilisban
- Mobilinternet: a lakosság 54 százaléka elérheti a széles sávot
- ETAPS: magyar jelentkezőket várnak
- IMA Konferencia a hálózati kommunikáció lehetőségeiről
- Összefoglaló az első Adobe webtechnológiai konferenciáról
- A mobilfizetés jelene és jövője a III. magyarországi mobilkonferencián
- Web 2.0 Symposium a Millenárison
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.