Egyetlen jelszó - teljes hozzáférés

Hatékony IT-rendszer kialakítása (II.)

Girnt József, 2000. június 29. 17:01
Sorozatunk második részében a Novell Integrált Vállalati Rendszerének (IVR) újabb fontos szolgáltatásait, például a nyílt rendszerekkel való együttműködési lehetőségeit és az egyetlen NDS-jelszóval elérhető teljes alkalmazáskészlet elérését mutatjuk be.
Az NDS-re alapozott vegyes hálózatokat felkészítették a különböző rendszerekkel való együttműködésre. Ez a kooperáció jól látszik abból is, hogy a legnagyobb Unix-gyártók sorban szerezték meg az NDS licencjogosításait, így könnyen beilleszthetők egy egységesen menedzselt, vegyes vállalati hálózatba. A Unixokkal való együttműködés természetesen nem merül ki ennyiben. A NetWare 5.1-nek része a Unix/NetWare Print Services, amely kétirányú nyomtatókapcsolatot tesz lehetővé, tehát mindkét rendszer felhasználói nyomtathatnak a másik rendszerben konfigurált printerekkel. A NetWare 5 NFS Services segítségével a Unix-fájlrendszerek "felmountolhatók" a NetWare alá, így láthatók lesznek a NetWare-kliensek számára. Természetesen a kapcsolat kétirányú, és a NetWare-kötetek is elérhetők a Unix-felhasználók számára.

A másik nagyon fontos kapcsolódási pontot a mainframe-ekkel és az AS/400-assal való együttműködés jelenti, ami a NetWare for SAA elnevezésű termékkel valósítható meg. A NetWare for SAA terminál-hozzáférést biztosít a mainframe-ekhez szinte minden asztali operációs rendszerről. Használatával nincs tehát szükség arra, hogy a mainframe-es alkalmazás minden felhasználója kapjon egy terminált is PC-je mellé, hanem a meglévő asztali számítógépről egy egyszerű terminálemulációt használva futtathatja az adott programot, és printelhet a NetWare-hez kapcsolt nyomtatóval.

Természetesen az NDS-hez való kapcsolódás lehetősége nemcsak a nagy szoftvergyártók - mint például az Oracle - számára adott, hanem minden fejlesztő élhet azzal a lehetőséggel, hogy alkalmazásaiban kihasználja az NDS által nyújtott infrastruktúrát. Az NDS egy nyílt rendszer, a kapcsolódási pontok minden fejlesztő számára elérhetők. A Novell az OSA (Open Solutions Architecture) program keretében nemcsak futtatókörnyezetet kínál az alkalmazások számára, hanem lehetőséget nyújt arra, hogy a fejlesztők hasznosítsák a Novell által nyújtott infrastruktúrát, és viszonylag egyszerűen pluszfunkciókkal gazdagítsák az általuk írt programokat. Ilyen többletszolgáltatás lehet például a NetWare Administrator program használata az alkalmazás felügyeletére, a felhasználói jogosultság kezelése az NDS-en keresztül vagy az automatikus szoftverdisztribúció.

Az alkalmazások többféle módon is integrálódhatnak az NDS-sel. Használhatják azokat a nyilvános API-kat, amelyeket a Novell mindenki számára elérhetővé tett. Így csatlakoznak az NDS-hez például az Oracle, a Computer Associate termékei, illetve a kisebb cégek közül a német Tobit faxszervere vagy a magyar OfficeNet Kft. levelezőrendszere.

Egy másik lehetőség az LDAP protokoll használata, illetve az azon keresztüli címtárhozzáférés. Az LDAP a könynyített címtár-hozzáférési protokoll, a szabvány a címtárakkal való kommunikációra. A Directory Interoperability Forum keretében számos szoftverfejlesztő cég kötelezte el magát a szabvány támogatása mellett, ennek eredményeként a szervezetet támogató cégek LDAP-kompatibilis szoftvereket írnak, és mivel az NDS egy natív LDAP-címtár, az összes ilyen program NDS-integrált lesz. Erre jó példaként szolgálhatnak a Netscape által írt internetes kiszolgálóprogramok (Enterprise Webszerver, Collabra News szerver) vagy az IBM WebSphere.

A cégek manapság különböző gyártóktól származó alkalmazások sokaságától függenek. Sok esetben ezen alkalmazások mindegyike saját, különálló címtárat használ, amelyet a hálózati szakembereknek szinkronban kell tartaniuk. A Synchronicity termékekkel a cégek automatikusan felügyelhetik a változásokat, és frissíthetik a hálózati környezet különféle címtárait, hatékonyabban felügyelhetők a hálózati adatok, hiszen minimálisra csökkenti azokat a kézi frissítéseket és redundáns feladatokat, amelyeket manapság a rendszergazdáknak el kell végezniük. Azzal, hogy a program szinkronizálja a hálózat különálló címtárait, a frissítéseket csupán egyszer kell beírni, és a végfelhasználóknak csupán egyetlen jelszóra kell emlékezniük ahhoz, hogy bejelentkezzenek a hálózatra, az összes operációs rendszerre és alkalmazásra. A Synchronicity családdal a Notes, az Exchange, az NT Domain és a NetWare Bindery NDS-szinkronizációja oldható meg.

Ha az általunk használni kívánt program egyik csoportba sem tartozik, akkor a Single Sign-on révén mégis NDS-integrálttá tehető. Az új termék - egyetlen NDS-jelszó használatával - biztosítja a felhasználók számára, hogy mindössze egyszer kelljen bejelentkezniük a számítógép-hálózatra, és utána hozzáférjenek a különféle platformokon futó különféle alkalmazásokhoz. A nagy cégek hálózati rendszergazdái már régóta vágytak az egyetlen pontos bejelentkezésre, ám a biztonsági szakértők azon a véleményen voltak, hogy túlságosan veszélyes egy felhasználó összes jelszavát egyetlen helyen tárolni. E probléma kezelése egyike azon tényezőknek, amelyek e megoldást egyedivé teszik.

Szemben a vetélytárs termékekkel, a Novell Single Sign-on igen magas biztonsági szintet nyújt a jelszavak felügyeletéhez. Minden egyes felhasználó biztonsági profilja - beleértve a bejelentkezési azonosító eszközök és a hozzáférési jogok adatait - központilag, az NDS-ben tárolódik. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a felhasználó férhet hozzá a saját jelszóadataihoz. A felhasználó összes hitelesítő adatát és jelszavát egy egységes, szabadalmaztatott Novell-technológia, a SecretStore védi. Az NDS automatikusan ellenőrzi a felhasználó személyazonosságát, ezután a felhasználó szabadon, egy egyszerű grafikus felhasználói felületen (GUI-n) keresztül hozhatja létre, módosíthatja, tekintheti meg és/vagy törölheti saját profiladatait. Teljesen és kizárólag a felhasználó szabályozza jelszavainak használatát, és a rendszer biztosítja, hogy rajta kívül senki más nem férhet hozzá a bejelentkezési személyazonosság-adatokhoz.

Folyamatos üzemben

Az egységes hálózat által nyújtott többletfunkciók a korábbinál is fontosabbá teszik az informatikai rendszert a vállalatoknál, a rendszer állandó működése létfontosságú, leállások nem megengedhetők. A folyamatos rendelkezésre állás egy Novell-hálózatmenedzsmentprogram használatával oldható meg. E program bevezetése nemcsak a rendelkezésre állás növekedésének köszönhetően hoz költségmegtakarítást a vállalatnak, hanem a rendszeradminisztrátori munkát is hatékonyabbá teszi. A rendszert legjobban ismerő, a központban található üzemeltető munkatársnak nem kell elutaznia a távoli telephelyekre, mivel a menedzsmentszoftver segítségével távolról, rövid idő alatt lokalizálhatók és kiküszöbölhetők az esetleges hibák, sőt azok jelentős részét a rendszer előre jelzi, így a rendszergazdák az esetleges leállást megelőzve tudják orvosolni azokat.

A szoftvert egyre több probléma kezelésére lehet használni a vállalaton belül, hiszen alkalmazásával megoldható a vállalat átfogó vírusvédelme, a munkaállomásokon használt programok automatikus telepítése, frissítése, és segítségével bármikor teljes leltár készíthető a cég számítástechnikai eszközeiről. A menedzsmentprogrammal az első lépcsőben kiépített egységes vállalati hálózatot kihasználva érhetők el az említett megtakarítások és az állandó rendelkezésre állás. Ez teszi lehetővé például azt, hogy a vállalat új pénzügyi szoftverének kliensprogramját automatikusan egyetlen éjszaka alatt telepítsék minden telephely pénzügyesei számára. Közben a cég vezetése egyre szigorúbban kérheti számon az informatikusokon a szoftverhasználat ellenőrzését, az esetleges illegális szoftverek legalizálását vagy eltávolítását. Szerencsére az új menedzsmentprogram ebben is segítséget nyújt, hiszen használatával bármikor teljes körű szoftverleltár készíthető a munkaállomásokon telepített programokról, a szerverekről futtatott alkalmazások esetén pedig beállíthatóvá válik, hogy egy adott programot egyszerre csak a licencek számának megfelelő példányban futtathassanak a felhasználók.

Következő lépésként általában - a cég alkalmazottai közötti kommunikáció javításának érdekében - elektronikus levelezés bevezetését javasolja a vállalat informatikai vezetője. Mivel a legtöbb cégnél már működik egy mindenki által elérhető egységes hálózat, a levelezés megvalósítása a már meglévő hálózati infrastruktúrára épülve nem okoz gondot. Ha a felhasználók adatai megtalálhatók a címtárban, semmi mást nem kell tenni, csak az egérrel kijelölni, melyik kollégának kívánunk levelezési lehetőséget biztosítani. Ezzel létrehozható a levelezésre jogosult alkalmazottak listája a teljes vállalaton belül, és a rendszer egyúttal létrehozza a címjegyzéket.

Eredeti, negyvenéves Macintosh számítógépet mutat be a Múzeumok Éjszakáján a Neumann Társaság

A Múzeumok Éjszakáján nyitja meg MAC40 kiállítását a Neumann Társaság, ahol egyebek közt a Ridley Scott ikonikus reklámfilmjével negyven éve bemutatkozó Macintosh 128K személyi számítógép is megtekinthető lesz. A Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában megrendezett ingyenes eseményen látható lesz a Macintosh családot megelőző Apple Lisa, valamint egy olyan Macintosh-gép, amelyet a személyi számítógépek úttörő szoftverfejlesztője, Charles Simonyi ajándékozott a családjának – és ők a társaságnak. A résztvevőket különleges előadások és a magyar videojáték-ipar aranykoráról szóló filmvetítés várja.

 

2024. június 18. 14:55

Így használjuk a mobilunkat külföldön

Egy uniós rendelet szabályainak köszönhetően ma már szinte korlátok nélkül használhatjuk mobiltelefonunkat az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban – mintha csak otthon lennénk. A fogyasztói tudatosság azonban továbbra is elengedhetetlen: figyelmetlenségből akár több millió forintos összeget is elmobilozhatunk külföldi nyaralásunk során, és ehhez Európát sem kell elhagynunk.  Ha nem vagyunk körültekintőek, már pár perc Instagram használat is több mint százezer forintunkba kerülhet, de a háttérben futó alkalmazások is súlyos költségeket róhatnak ránk a tudtunk nélkül – egyebek mellett erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

2024. június 18. 13:17

Barangolj okosan! A külföldi mobilhasználat szabályaira hívja fel a figyelmet az NMHH

Egy uniós rendelet szabályainak köszönhetően ma már szinte korlátok nélkül használhatjuk mobiltelefonunkat az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban – mintha csak otthon lennénk. A fogyasztói tudatosság azonban továbbra is elengedhetetlen: figyelmetlenségből akár több millió forintos összeget is elmobilozhatunk külföldi nyaralásunk során, és ehhez Európát sem kell elhagynunk.  Ha nem vagyunk körültekintőek, már pár perc Instagram használat is több mint százezer forintunkba kerülhet, de a háttérben futó alkalmazások is súlyos költségeket róhatnak ránk a tudtunk nélkül – egyebek mellett erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

2024. június 18. 11:30

A bankok is drukkolnak a labdarúgó válogatott sikeréért

Nagyon megdobná a magyar labdarúgó válogatott németországi sikere az áruhitelezést – épp ezért a kereskedők és a bankok is szurkolnak azért, hogy a magyar válogatott kiköszörülje a svájci bicska okozta csorbát Németország ellen – vélekedik Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a sorsdöntő mérkőzés előtt. 

2024. június 18. 09:54

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős mérföldkőhöz érkezett: június 17-én felavatta új lézerlaboratóriumát Szegeden, az ELI-ALPS kutatóintézetben. Ennek köszönhetően megkezdődik az innovatív technológia magyarországi használata, ugyanis a CMF tevékenységéhez kapcsolódó lézeres vizsgálatok ezidáig Németországban történtek. 

2024. június 17. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30