Új vezetővel és ambiciózus tervekkel készül a BalaBit a következő évekre
A dinamikus növekedést célul tűző nemzetközi stratégia megvalósítása érdekében új vezetőt neveztek ki az egyik legsikeresebb magyar technológiai vállalat élére. A vezetőváltással párhuzamosan átalakul a szervezeti struktúra és új felső vezetői pozíciók is betöltésre kerültek.
Az egyedülálló hálózatbiztonsági megoldásairól ismert BalaBit IT Security a vállalat vezetésének és szervezeti struktúrájának átalakítása mellett döntött. A magyar tulajdonú szoftverfejlesztő vállalat az elmúlt években a céltudatos stratégiájával és rendkívül dinamikus növekedésével hívta fel magára a figyelmet. A bő egy évtizeddel ezelőtt egyetemi garázscégként alapított vállalkozás ugyanis mára az IT biztonsági piac nemzetközi szinten is elismert szereplőjévé nőtte ki magát. Jelenleg öt országban rendelkezik lokális képviselettel, viszonteladó partnerei harminc országból szolgálják ki globálisan az ügyfeleket, árbevételét pedig a válság ellenére is képes volt az elmúlt négy évben megnégyszerezni. A most megvalósított szervezeti változásokat a hosszú távú stratégia és a hasonló ütemű fejlődés jövőbeni fenntarthatósága indokolta.
Scheidler Balázs a jövőben fejlesztési igazgatóként folytatja a munkáját, mely pozíció létrehozásával a cél az volt, hogy a K+F tevékenység még inkább fókuszba kerüljön a szervezetnél, ezzel is elősegítve a vállalat technológiai vezető szerepének megőrzését. Scheidler Balázs amellett, hogy eddigi munkájával számos startup vállalkozás számára mutatott utat, az elmúlt években a szakma nemzetközileg elismert személyiségévé vált. A mai napig tagja az IETF (Internet Engineering Task Force) naplózással kapcsolatos munkacsoportjának és a CEE Board (Common Event Expression Board) az Egyesült Államok kormányának tanácsadó testületének, ahol aktív szerepet vállal az iparági sztenderdek meghatározásában. 2011-ben a Gyurós Tibor-díj „Az év menedzsere az infokommunikációban” díjat ítélte oda számára a szakma.
További változások a BalaBit vezetésében
Szintén új pozíciót tölt be Illés Márton, aki több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik az IT biztonsági piacon, korábban a Shell Control Box (SCB) és a syslog-ng Store Box (SSB) termékek termékmenedzsere volt, a jövőben viszont technológiai igazgatóként folytatja pályafutását a cég menedzsmentjében.
A BalaBit jelenleg három termékcsaládot fejleszt, ide tartozik a syslog-ng naplómenedzsment infrastruktúra, a Shell Control Box proxy-alapú tevékenység monitorozó eszköz és a Zorp Gateway nevű proxy-alapú robusztus hálózati tűzfal. Az ügyféligények és a termékfejlesztés még magasabb szintű összehangolása érdekében szükségessé vált új termékmenedzserek kinevezése is a két fő technológia, a naplómenedzsment és a proxy alapú biztonsági eszközök fejlesztésének élére.
Gyöngyösi Péter a syslog-ng termékcsalád termékmenedzsere lett. Öt éve tartozik a BalaBit kötelékéhez, új pozícióját megelőzően szenior szoftverfejlesztőként dolgozott a syslog-ng Store Box fejlesztőcsapatában. Stange Szilárdot a Zorp Gateway és a Shell Control Box eszközök termékmenedzserének nevezték ki. Másfél éve dolgozik a BalaBit csapatában, érkezése óta a Zorp termék és projektmenedzseri feladatait látta el. Ezt megelőzően 12 évig a Virusbusternél dolgozott számos területen tapasztalatot szerezve a malware kutatástól és szoftverfejlesztéstől az ügyféltámogatáson át egészen a termékmenedzseri teendőkig.
Kapcsolódó cikkek
- Új lakossági értékesítési igazgató az Invitelnél
- Új vezérigazgató a CE On-Demandnál
- Új megbízott pénzügyi vezérigazgató-helyettes az Invitelnél
- Piller András az Antenna Hungária új vezérigazgatója
- Egy kézben a VT-SOFT és a UNIT4 CODA Hungary vezetése
- Új DPE Lead és KKV-területért felelős vezető a Microsoft Magyarországnál
- Megújult partnerkapcsolati stratégia az XAPT-nál
- A Fortinet tovább fejleszt és bővít a magyar piacon
- Kinevezték az SAP új globális HR-igazgatóját
- Gonda Gábor a HP Magyarország új ügyvezetője
CEO/CIO ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.