rEVOLUTION: 20 éve a hazai szoftverfejlesztés élvonalában

forrás Prim Online, 2012. október 12. 08:21

20 éves a hazai vállalatirányítási piac vezető szereplője, a rEVOLUTION Software Kft., amely a tavalyi üzleti évet több mint 67 milliós üzemi eredménnyel zárta. A vállalat ügyvezető igazgatója szerint a cég a piacon elfoglalt pozícióját a folyamatos, tudatos fejlesztésnek köszönheti, ami mind a termékek, mind a vállalat működésében megmutatkozik. Kustos Ferenc a múlt fényében elemzi a jelent és vázolja a jövőbeli terveket.

A ’90-es évek elején több kis szoftverfejlesztő cég kezdte meg működését hazánkban, amelyek jelentős része az kezdeti nehézségeket sem élte túl.  „Az első időszak a kölcsönös tapasztalatcseréről, tanulásról szólt. A piac nem ismerte az ügyviteli szoftvereket, mi pedig nem ismertük pontosan az ügyfelek ügyviteli folyamatait és igényeit” – mondta Kustos Ferenc a rEVOLUTION ügyvezető igazgatója. „A piacon jellemzően kisebb cégek voltak jelen, akik az alacsony árazás és a K+F tevékenység hiánya miatt valódi innovációt, fejlesztést nem tudtak produkálni.”

Még ekkor, a ’90-es években indult útjára a rEVOLUTION két sikeres saját fejlesztésű termékvonala, a mikro- és kisvállalkozások számára készített rEVOL Express rendszer, valamint a kis- és középvállalatoknak készült Iroda++ integrált ügyviteli rendszer. Ma mindkét rendszert kategóriája 3 legelterjedtebb szoftvere között jegyzik, az ügyfelek elégedettsége pedig kimagasló (a rEVOL Express esetén 8,94; az Iroda++-nál pedig 8,52, a 10-es skálán).

A nagy, nemzetközi cégek megjelenése a hazai kis- és középvállalati piacon teljes mértékben átrendezte az erőviszonyokat

„A rEVOLUTION mindig is közel állt a Microsoft-hoz, hiszen már az első termékünket Windows alapon fejlesztettük, ami Magyarországon akkor szinte egyedülállónak számított. 1997-ben a rEVOLUTION elvállalta a Microsoft Visual Basic fejlesztői fórum szakmai vezetését, végül 2004-ben aláírtuk a szerződést a Microsoft Navision (ma Microsoft Dynamics NAV) termék forgalmazására” – mondta Kustos Ferenc. „Mára egyértelművé vált, hogy minden szempontból helyes lépés volt, hogy a saját fejlesztésű termékek mellett nemzetközi terméket is a portfóliónkba vettünk. Nemcsak azért, mert így a korábbinál nagyobb ügyfeleket is ki tudunk szolgálni, és a Navision-ből számos ötletet meríthettünk a saját termékeink fejlesztéséhez, hanem azért is, mert a Navision révén folyamatosan „rá voltunk kényszerítve”, hogy közelről kövessük a technológia és vállalatirányítási rendszerek fejlődését. Így sokkal könnyebben tudtuk saját termékeinknél is követni a vállalatirányítás trendjeit, így pl. „színes-szagos” felhasználói felületek elterjedését, a több rétegű fejlesztési technológiát, a különböző üzleti alkalmazások mind mélyebb integrációját, a modern adatbázis kezelők alkalmazását, a felhőből való elérhetőséget, a különböző eszközökön és weben való használhatóságot.”

A rEVOLUTION fejlődésének egy másik jelentős állomását jelentette a ’90-es évek végén, 2000-es évek elején a banki terminálszoftverek telepítése, amely az ügyfélszám és a bevétel jelentős növekedése mellett újabb lehetőséget nyújtott a szakmai továbbfejlődésre. „Valójában ennek révén váltunk professzionális céggé, hiszen meg kellett tanulnunk folyamatosan, stabilan magas színvonalon teljesíteni, és meg kellett találnunk a megoldást a nagy ügyfélszám hatékony kezelésére is” – tette hozzá Kustos Ferenc.

Jelen
Ma a rEVOLUTION az egyik vezető hazai vállalatirányítási megoldásszállító, amely – Magyarországon egyedüliként – a legkisebb cégektől a legnagyobbakig minden szegmens számára kínál termékeket. „A piac minden szegmensének lefedése számos előnnyel jár ügyfeleink részére. A nagyvállalatoknál használt rendszerekből számos elemet – például felhasználói felület, egyes speciális funkciók – építünk be a kisvállalatok számára kínált termékeinkbe, így azok jóval professzionálisabbak, könnyebben és jobban kezelhetőek lesznek. Ugyanakkor a kisvállalati ügyfélkörön megtanultuk, hogy minél inkább standard, általános, de kellően rugalmas megoldásokat készítsünk, ráadásul annyira megbízhatóan, hogy nagyszámú ügyfél esetén is biztosíthassuk a zökkenőmentes átállást. Ugyancsak elsajátítottuk, hogy hogyan lehet nagy ügyfélállományt hatékonyan, standard eszközökkel kiszolgálni úgy, hogy a szolgáltatást mégis testhez állónak találják – mindebből nagyvállalati ügyfeleink is profitálhatnak” – tette hozzá Kustos Ferenc.

Bár a válság a cég árbevételének növekedését egy időre megállította, a vezetés a helyzetet a hatékonyság növelésével a cég előnyére tudta fordítani. A rEVOLUTION az előző, 2011-es pénzügyi évét rekordszintű, 67 millió forintos üzemi eredménnyel zárta, és ezzel 57%-os növekedést ért el az előző évhez képest. A nyereség túlnyomó részét két saját termék, az Iroda++, valamint a rEVOL Express adták.



A válság hatását leginkább az ERP üzletág érezte meg, ahol a kereslet jelenleg elsősorban az iparági megoldásokra (agrárkereskedelem, termelés, építőipari projektkezelés), valamint olyan horizontális kiegészítésekre korlátozódik, mint pl. a dokumentumkezelés.

„Jelenlegi legfontosabb projektünk a 137 milliós K+F támogatás segítségével megvalósuló dokumentum- és munkafolyamat-kezelő platformrendszer, a Kameleon, valamint az erre épülő kis- és nagyvállalati megoldások fejlesztése. Az idei év végén elkészülő platform, amelyre komplexitásban és felhasználási területet tekintve nagyon különböző termékek építhetők, a tervek szerint bel- és külföldi fejlesztő cégek részére önállóan is megvásárolható lesz. A platform további újdonsága, hogy technológiája révén on-line integrálható más vállalati alkalmazásokkal, valamint a rá épülő termékek alkalmasak a felhőből történő futtatásra” – mondta el a jelenről Kustos Ferenc.

Jövő
A rEVOLUTION a jövőben is ki szeretne tartani az ügyviteli szoftverek mellett. „Mindhárom vállalati szegmensben bent vagyunk a TOP 3-ban. Ezt az előkelő helyünket mindenképp szeretnénk megőrizni” – kezdi a jövőre vonatkozó tervek ismertetését az ügyvezető. „Jelenleg elsősorban a vállalatirányításhoz lazábban kapcsolódó, horizontális termékek fejlesztésével foglalkozunk, valamint saját termékeink technológiai megújításán dolgozunk. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a piac ma már elvárja, hogy egy termék tetszés szerint elérhető legyen telepített módon vagy felhőből, illetve integrálható legyen a legkülönbözőbb szoftverekkel és eszközökkel, ide értve pl. a mobil eszközöket. Ehhez pedig igen jelentős technológiai fejlesztés, sőt, technológiaváltás szükséges.”

A horizontális termékfejlesztés mellett fontos cél a mélységi fejlesztés. Itt elsősorban az iparági megoldások elmélyítése a cél, például a termelés-optimalizálás, vagy az agrár-kereskedelmi modul továbbfejlesztése terén.

„Az elmúlt 20 év során igyekeztünk hűek maradni az alapítók által megálmodott, a cégnévben is megfogalmazott irányelvekhez: forradalmi megoldásokra és folyamatos fejlődésre törekedtünk. Ezen elvek mentén igyekszünk előre haladni a jövőben is” – zárta összegzését Kustos Ferenc. 

Kulcsszavak: +céginfo Revolution

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32