Magyar Telekom: Csúcson az okostelefon- és a tévéeladások

forrás: Prím Online, 2012. december 3. 15:14

Az okostelefon-értékesítés megduplázódhat, nő az online értékesítés szerepe, és a tévéeladások terén is csúcsidőszak várható a következő hetekben a Magyar Telekom várakozása szerint.

Az idei karácsony egyik legnépszerűbb ajándéka ismét az okostelefon lehet, de előre láthatóan a táblagépek is igen keresettek lesznek a karácsony előtti hetekben. Az okostelefon-eladás megkétszereződésére, a karácsony előtti utolsó napokban akár a normál forgalom négy-ötszörösére számít a Telekom. A tévékészülékek esetében a teljes éves forgalom körülbelül egyharmada ebben az időszakban valósul meg. A tájékozódást az ajánlatok között a vállalat „Élménytér” elnevezésű új applikációja segíti.


„Korábbi évek tapasztalatai alapján arra számítunk, hogy a karácsonyi időszak forgalma az azt megelőző hetekhez képest több mint a duplájára emelkedik a Telekomnál. A karácsony előtti utolsó hétvégétől akár az átlagos mennyiség négy-ötszörösét is elérheti az értékesített termékek száma” – mondta Keszég Attila, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese. „Már most látható, hogy a következő napok legnagyobb slágere a nagyszámú funkcióval, széles használati lehetőségekkel rendelkező okostelefon lesz.”


A vállalat okostelefon-eladási adataiból kiderül, hogy a hagyományos 3G-s operációs rendszerek terén az Android vezeti a népszerűségi listát, miközben az iPhone készülékek – és az azokon futó iOS – sikere is töretlen: rendkívül sokan keresik a legújabb iPhone 5 típust. Ugyanígy az új Windows 8-as operációs rendszerrel működő készülékeket is igen élénk érdeklődés kíséri. Az értékesítési adatok szerint az okostefonok mellett egyre többen választanak táblagépet: a népszerűségi listát a tabletek között a Samsung Galaxy Tab2 és a Sony Xperia Tablet S készülékek vezetik.


A vásárlási szokások változását jól mutatja, hogy a személyes csatornákon történő vásárlás mellett egyre nagyobb szerephez jut az online vásárlás. A karácsony előtti növekvő forgalom során a vásárlások mintegy harmada a www.t-home.hu és a www.t-mobile.hu oldalakon keresztül történik. Egyre többen ismerik fel annak előnyét, hogy kényelmesen otthonukból válogathatnak az online kínálatból, ahol esetenként még kedvezőbb egyedi akciókkal (a legtöbb termék esetén 10 százalékos kedvezménnyel), valamint ingyenes belföldi házhoz szállítási lehetőséggel is élhetnek. Érdekes tendencia, hogy egyre többen keresik és választják a színes készülékeket.


A Telekom termékpalettáján a mobil készülékek mellett megtalálható tévékészülékek esetében a teljes éves forgalom körülbelül egyharmada a karácsony előtti időszakban valósul meg. A növekvő érdeklődést várhatóan fokozza, hogy a vállalat a napokban kiemelkedő, 0 forint kezdőrészlettel és 24 hónapra vonatkozó kamatmentes részletre megvásárolható ajánlattal állt elő a legalább 6 hónapja T-Home vagy Arany és Platina szintű T-Mobile ügyfelei részére, meghatározott T-Home Interaktív TV előfizetés mellé, 2 év határozott tartamú szerződéssel.


A karácsony előtti vásárlási döntést nagyban megkönnyíti, hogy a Magyar Telekom a telekommunikációs szolgáltatásai mellé a piacon egyedülállóként a digitális szórakoztatás széles spektrumát is nyújtja egy csomagban: ennek köszönhetően rendkívül kedvező feltételek mellett lehet akár négy készüléket – LED tévé, okostelefon, tablet, okos fényképezőgép vagy PlayStation – vásárolni.
A vállalat a választást megkönnyítendő különleges alkalmazást fejlesztett: az iOS vagy Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokra letölthető Élménytér elnevezésű applikáció segítségével 3D-ben lehet a Telekom akciós újságjában megtalálható, ikonnal megjelölt készülékeket megtekinteni. Ráadásul az alkalmazás letöltésekor kapott kóddal, a mini.samsung.hu oldalon történő regisztrációval nyereményjátékon lehet részt venni, amellyel értékes nyereményt – Mini Cooper személyautót – lehet nyerni. A játékban a magyarországi T-Pontban, Partner üzletben, illetve a www.t-home.hu vagy a www.t-mobile.hu oldalakon történő vásárlás esetén, T-Home vagy T-Mobile előfizetéssel rendelkező ügyfelek vehetnek részt, akik Samsung okostelefont, tabletet, notebookot, televíziót vagy fényképezőgépet vettek.


Az ajánlatokról és az Élménytér alkalmazásról részletes információ: a www.t-home.hu és a www.t-mobile.hu oldalakon található.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14