eNET – Telekom: Beköszönt a tabletek korszaka

forrás: Prím Online, 2013. január 8. 11:34

Miközben napjaink átalakuló digitális környezetében hazánkban is évről évre csökken a PC-k eladása, a főleg tartalomfogyasztásra szolgáló tabletek térhódításának köszönhetően a médiafogyasztás minden eddiginél változatosabb. 2012-ben itthon több mint 65 ezer táblagép talált gazdára a teljes hazai állomány pedig átlépte a 150 ezer darabot. Használatuk azonban a vártnál sokkal inkább helyhez kötött, és minden más eszközénél intenzívebb – derül ki az eNET – Telekom: „Jelentés az internetgazdaságról” című kutatásából.

Sok képernyő - eltérő használat


Nemrég a digitális tartalmak kapcsán a fogyasztók még csak a személyi számítógépeikre hagyatkozhattak, ma már viszont eszközök széles skálája áll rendelkezésre. Az újonnan megjelent képernyők már képesek kiváltani tartalomfogyasztás terén a laptopokat és számítógépeket. A trendeket pedig az eladások is tükrözik: az IDC adatai szerint 2012 harmadik negyedévének végéig 43 ezer tabletet és 120 ezer számítógépet értékesítettek itthon mely számok az évvégéig 65 ezerre és 145 ezerre bővültek, ez pedig azt jelenti, hogy az ünnepi időszakban már ugyanannyi tablet talált gazdára, mint amennyi PC. A különböző eszközökön történő médiafogyasztás azonban más és más használati attitűdöket takar, melyek közül a tablet rendelkezik a legérdekesebb jellemzőkkel.


Tartalomfogyasztási eszköz


Az eNET legfrissebb kutatása a táblagépek használati szokásait vizsgálta, így részletes képet ad a használat helyét és idejét illetően. A nemzetközi trendekhez hasonlóan a táblagép használat hazánkban is elsősorban otthoni tevékenység, a magyar felhasználók 55%-ban otthon, 4%-ban utazás, tömegközlekedés közben és csak 5%-ban használják a munkahelyen, melynek valószínűsíthetően az az oka, hogy a táblagép elsősorban tartalomfogyasztási és nem tartalom előállító vagy munkaeszköz.



Az okostelefonok jellemző használati helyeivel párhuzamba állítva a tabletek otthoni környezetben történő használata szembetűnő: 
Használatuk 51%-ban tévénézés közben vagy az ágyban történik, azaz egyértelműen otthoni szabadidős tevékenységnek minősül. Emellett a használatban több olyan alkalom is van, melyben társasági használatról vagy nem egyedül történő használatról van szó.


A használat ciklusait vizsgálva a táblagépek használata hétköznapokon kora reggeli órákban felszökik, megelőzi az okostelefont és a számítógépeket is – ez a reggeli, otthoni hírfogyasztás periódusa. A nappali órák nagy részében a számítógép az úr, ezek a munkaórák, ilyenkor az eszköz egyben munkaeszköz is. Az éjszakai órákban azonban újra a tabletek kerülnek előtérbe, erőteljes kiugrást mutatva este 9 és éjfél között – ez az az időszak, mikor a tévézés közbeni és ágyban történő otthoni szabadidős használat zajlik, és ez az időszak egyben a legintenzívebb is, a felhasználók 62%-a ilyenkor használja készülékét.


A használat időtartamára további adatokkal szolgál a kutatás, mely szerint a táblagép használók 60%-a legalább 1 órán át használja naponta készülékét. Összevetve az átlagos (aktív és passzív) tévézéssel töltött napi idővel – mely hazánkban 2,7 óra volt 2011-ben – ez egy igen magas érték, ami feltehetőleg komolyan befolyásolja a táblagép használók szabadidős és így médiafogyasztási tevékenységét.


Már többet táblagépezünk, mint amennyit olvasunk


Az eNET kutatásából választ kapunk arra is, hogy mennyiben befolyásolja a táblagép használat egyéb tartalmak fogyasztását, illetve tartalomfogyasztási eszközök használatát. Az adatokból látható, hogy a táblagép használók 34%-a többet használja táblagépét, mint amennyit tévét néz, míg 43%-uk többet táblagépezik, mint amennyit számítógép használattal tölt.


A számítógépekkel versenyeznek


Bár értékesítésben rekord év áll a tabletek mögött idén, jelenleg még nem váltak egyik tartalom esetében sem legfőbb fogyasztási eszközzé, a legtöbb esetben az okostelefonokhoz nagyon hasonló fogyasztási aktivitás látható. Emellett az is egyértelmű, hogy a táblagépek a tartalomtípusok mindegyikénél megjelennek, mint fontos fogyasztási platform, versenyhelyzetet teremtve az adott tartalomtípus fő fogyasztási eszköze számára.



A legfőbb versenytárs azonban a számítógép, és bár a tabletek tartalom tekintetében még nem tudnak igazából „többet” nyújtani, mint a számítógépek – mivel a tartalom adott az internet által – de mobilitásuknak és könnyű használhatóságuknak köszönhetően fokozatosan kezdik kiszorítani a szabadidős tartalomfogyasztásból a számítógépeket.


Az audiovizuális tartalmak esetén és azon belül is a televíziós tartalmak fogyasztásában a tévé helyzete még továbbra is nagyon erős – itt szintén fontos szerepet játszanak a fizikai termékjellemzők – de az internethasználat tévénézést csökkentő hatása és a táblagép használat jellemző ideje (éjjel, a klasszikus tévézési csúcson) figyelmeztető jel. A táblagép, mint második vagy (az okostelefon mellett) harmadik képernyő megosztja a szerkesztett műsorok nézésére fordított figyelmet és időt is – a televíziós szolgáltatások üzleti modelljének mélyén pedig mindig a nézettség lapul, a rá fordítható idő pedig szűkös erőforrás, melyért – úgy tűnik – a tabletek is bejelentkeztek.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32