Első helyen a Balaton Sound!
A Festival Awards Europe gálán, a kontinens legjobb fesztiváljainak versenyén szerda este a Balaton Sound az első helyen végzett. A hollandiai Gröningenben számos kategóriában adtak át díjakat, a Balaton Sound igazán rangos mezőnyben a közepes méretű fesztiválok között végzett az élen. Ugyanitt tavaly a nagyfesztiválok díját hozta el a Sziget.
Két kategóriában is indult magyar fesztivál idén a Festival Awards Europe versenyén és mindkét rendezvény bekerült a 10 legjobbnak ítélt európai fesztivál közé. Míg a Sziget a nagyfesztiválok közt versengett, addig a Balaton Sound a közepes méretű fesztiválok közt mérettette meg magát és végül végzett az első helyen.
„Mind a cégünknek mind a hazai fesztiválszervezésnek nagy elismerése ez a díj, hiszen immár két fesztiválunk is van, ami kategóriájában a legjobbnak bizonyult Európában” – mondta Gerendai Károly a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője.
A díjat Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Balaton Sound alapító-főszervezői vették át január 9-én a hollandiai Groningenben. Mint elmondták, a Balaton Sound elmúlt hat éve önmagában egy sikertörténet, hiszen a rendezvény nyújtotta prémium fesztivál élmény már az első évben nagy szakmai és közönségsikernek bizonyult és azóta minden évben teltházas napok és egyre növekvő érdeklődés jellemzi a fesztivált. “Az eddigi sikerek megkoronázása ez a díj. Igen megtisztelő számunkra ez az elismerés, ami arra is ösztönöz, hogy még tovább fejlesszük a rendezvényt, és a későbbiekben is méltóak lehessünk erre az elismerésre." - mondák a szervezők.
Kapcsolódó cikkek
- Sziget: több mint 4 millió YouTube-os megtekintés
- Balaton Sound 2013: az elsők között…
- Hegy’ Jézuska igazi fesztiválcsomaggal sokkol
- Magyar 3D-fesztivál nyílt Moszkvában
- Jön a Blur a Szigetre
- Megvannak az első fellépők a Hegyalján
- Máris öt világsztár a Volton!
- Hegy’: Lemmy gitárpengetője a Nagyteknősbéka időkapszulájában
- Sziget és Sound a legjobbak között
- Szuperkedvezményes Hegyalja-bérletet a karácsonyfa alá!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.