Honlapátalakító pályázatot hirdet a SAKKOM
„Honlapok kés/alatt” néven honlapok nyitóoldalának átalakítására hirdet pályázatot a SAKKOM Interaktív. Olyan vállalkozások jelentkezését várják, melyek kíváncsiak arra, hogy 5-10 kisebb módosítással hogyan tehetnék hatékonyabbá kezdőoldalukat.
„Szakmánkból adódóan számos ismerősünk keresett már meg minket azzal a kéréssel, hogy adjunk pár tippet, amivel javíthatnák a weboldalukat. Ez adta az ötletet a honlapátalakító pályázatunk elindításához, amelyre április 7-éig várjuk a jelentkezéseket” – mondta el Kozarek Andrea, a SAKKOM Interaktív szakmai igazgatója.
A nevezett honlapok közül hármat választanak ki, majd április 30-áig az ügynökség szakemberei 5-10 tippet adnak azok nyitóoldalának átalakítására. Az új layoutterveket és az átalakítási tippek magyarázatát a SAKKOM blogján teszik közzé, így nem csak azok okulhatnak majd belőle, akik beküldték a weboldalukat, de mások is ötletet meríthetnek a honlapszabászatból.
„A pályázat célja, hogy megmutassuk, hogy milyen sok múlhat pár apróságon, legyen szó akár a navigációról, a keresőoptimalizálásról vagy a konverziós szempontokról – emelte ki Kozarek Andrea. – Mindezt egy mintaweboldalon szemléltettük, melynek ’ráncfelvarrását’ már közzé is tettük blogunkon, így bárki megnézheti, hogy milyen átalakítás vár a nevezett weboldalakra.”
A pályázatra a SAKKOM Interaktív Facebook-oldalán található „Honlapok kés/alatt” applikáció segítségével lehet jelentkezni.
Kapcsolódó cikkek
- Vizuális étlap nyerte a startup versenyt
- Mérnökhallgatók ötletei alapján újul meg a MAVIR honlapja
- A legfrissebb filmes pályázati kiírások a Facebook-on
- Már lehet szavazni a Facebookon az InnoApps alkalmazásokra
- A legjobb ötleteket megvalósítja a Magyar Telekom
- Kreatív pályázat és nemzetközi minősítés diákoknak
- InnoMax Díj: Március 10-ig lehet még pályázni az Invitel innovációs Díjára
- A Telekom Csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet
- Új AdMobile szolgáltatás az Adverticum AdServerében
- Kihirdették a Microsoft „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” pályázat győztesét
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.