Már fejlesztés alatt a vakoknak készülő okostelefon

Czipperer Dia, 2013. április 30. 13:40

Az okostelefon sokak számára egy áldás, azonban másoknak éppen, hogy hátrány. Gondoljunk csak a vakokra. Azonban úgy tűnik, az akadálymentesítés egyik fontos lépéseként a látássérültek számára is fejlesztenek ilyen telefont.

Kezdeményezések már korábban is akadtak (Siri, Say Text stb.), azonban mindezidáig a tökéleteshez közelítő megoldással sem találkoztunk. A 2011-es TED konferencián Summit Dagar vetette fel egy, kifejezetten vakok, gyengénlátók számára készülő Braille módszeren alapuló okostelefon ötletét, amely most megvalósulni látszik.

 

 

A CNN oldalán olvasható, hogy a telefon bár még nem kapott hivatalos nevet, gyártása már elkezdődött. És hogy mitől olyan speciális a készülék? Kijelző helyett rácsba rendezett csapok találhatók. Ezek fel-le mozgatva Braille karaktereket rajzolnak ki, így könnyen elolvashatók az egyes üzenetek (SMS, e-mail).

 

Egy interjúban Dagar azt nyilatkozta, hogy ez a telefon lesz a világ első Braille okostelefonja, sőt, több mint telefon: társ. A Shape Memory Alloy technológiát használva a csap kinövés után képes visszahúzódni, és újra sima felületet formálni.

 

Az első prototípust az IIT Delhivel együtt meg is alkották már, és jelenleg tesztelés alatt áll az LV Prasad  Eye Institute-ban, ahol a valódi "célcsoporttal" tesztelik a készüléket. A csapat szerint az első modell 2013 végén érkezhet a piacra, várhatóan 185 dolláros áron (kb. 40 ezer forint).

 

 

 

Forrás: CNN.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32