Kihirdették a 2013-as Sony World Photography Award győzteseit

forrás: Prím Online, 2013. május 4. 11:03

A Sony World Photography Award év fotósa, a L’Iris d’Or címet a 32 éves Andrea Gjestvang nyerte, akinek munkáját 170 ország több mint 122 ezer pályázata közül választották ki. Az egyöntetűen választott norvég fotós a Sony által felajánlott digitális eszközöket, valamint a címért járó 25 000 dolláros nyereményt a Londonban megrendezett gálán vehette át.

A győztes Gjestvang „Egy történelmi nap” című pályamunkája a 2011 júliusában Oslo melletti Utoya szigetén történt megrázó mészárlás fiatal túlélőinek portrésorozata. A fotós hihetetlen érzékenységgel és őszinteséggel örökítette meg a fiatalokat, felvételei örökre tanúskodnak a kimondhatatlan tragédiáról.



Andrea Gjestvangnak pár év alatt sikerült a legizgalmasabbnak kikiáltott fiatal fotósok közé kerülnie. A képei megjelentek a Newsweek, M le Monde, Stern, valamint a D Republica hasábjain is, és világszerte kiállításokon szerepelnek. 2010-ben részt vett a Joop Swart mesterkurzuson, 2012-ben már bekerült abba a 30-as listába, amelyet a PDN állított össze azokról az új és feltörekvő fényképészekről, akikre érdemes odafigyelni. 2012-ben az egyik utoyai túlélőről (Yvla Helen Schwenke-ről) készült portréjával megnyerte a norvég Év Képe versenyt. Az „Egy történelmi nap” győztes fotósorozatát 2012-ben könyvben is kiadták Norvégiában.

A díj átvételét követően a következő szavakkal köszönte meg az elismerést:


„Hatalmas öröm és elismerés számomra, hogy elnyertem ezt a címet, és azt gondolom, hogy ezzel méltó emléket állítottunk a tragédia áldozatainak. Sosem felejtjük el őket.”

A tiszteletbeli zsűri elnöke, Catherine Chermayeff, a Magnum Photos speciális projektek igazgatója így nyilatkozott:
„A zsűri elnökeként őszintén elégedett vagyok, hogy Andrea Gjestvang nyerte a L’Iris d’Or díjat. A bírák egyöntetűen az ő munkáját ítélték a legjobbnak. Az 'Egy történelmi nap' csendes, elgondolkodtató és nagyon erőteljes közvetítője a norvég mészárlás áldozatainak és túlélőinek. Mindannyiunkat megérintett a képek méltósága és szépsége.”

A L’Iris d’Or győztes pályamunkája a kategóriagyőztesek képeivel együtt április 26. és május 12. között megtekinthető a Somerset House-ban a Sony World Photography Awards 2013 Kiállítás részeként. A képek nyomtatásban is hamarosan megjelennek a Sony World Photography Awards 2013 c. könyvben, amelyet a worldphoto.org/2013book címen lehet megrendelni.

A Nyitott kategória legjobb fotósa a vietnami Hoang Hiep Nguyen:

A Nyitott kategóriában amatőr vagy hobbifotósok jelentkezhettek a világ bármely tájáról. Az összesen 54 851 pályázatot számláló kategória győztese az a huszonegy éves hanoi fiú lett, aki hihetetlen módon csak egy éve vásárolta élete első digitális kameráját, azonban az általa készített fénykép egy viharban álló lányról minden más vetélytársat legyőzött.

A Nyitott kategória zsűrijének elnöke, az Amateur Photographer magazin brit szerkesztője, Damien Demolder a következőt nyilatkozta:
„Nguyen képe intenzív romantikus és misztikus hangulatával kiemelkedett kategóriája mezőnyéből. Ez a csodálatos kép tökéletes példája annak a kreativitásnak és különleges látásmódnak, amivel napjaink amatőr fotósai rendelkeznek, ezért méltó győztese ennek a világszerte presztízsértékű versenynek.”

Hoang Hiep Nguyan nyereménye egy Sony α77 digitális kamera, valamint 5000 dollár.

A profi kategóriák győztesei és dobogósai:

A Londonban megrendezett gálán hirdették ki a professzionális fotós kategóriák nyerteseit, valamint második és harmadik helyezettjeit. A 15 győztes személyesen vette át díját, valamint a győzelemmel járó Sony α99 fényképezőgépet.

A nyertes pályaművek rendkívül szerteágazó témákat dolgoztak fel. Készült fotósorozat a Matterhorn hegyről fekete-fehérben, egy argentin limuzin utasteréről, valamint az észak-koreai emberek titkos életéről. A versenyre összesen 62 654 pályázat érkezett.

A profi versenyzőknek kategóriánként minimum három, maximum 10 képet kellett beküldeniük, amelyeket 2012-ben készítettek vagy 2012-ben publikáltak először. A bírák a teljes munkájuk alapján értékelték őket. A versenyben részt vevő pályázatok közül a tiszteletbeli bíró kategóriánként minimum három, maximum tíz fényképészt választhatott.

A döntősök közé került 4 magyar fotográfusból Gárdi Balázs munkáját Emberek kategóriában 2. helyezéssel értékelték.

A professzionális kategóriák győztesei:

Építészet:             Fabrice Fouillet, Franciaország
Művészet és kultúra:     Myriam Meloni, Olaszország
Kampány:             Christian Åslund, Svédország
Koncepció:             Roman Pyatkovka, Ukrajna
Aktuális:             Ilya Pitalev/RIA Novosti, Oroszország
Kortárs kérdések:         Valerio Bispuri/Echo Press, Olaszország
Divat & Szépség:         Klaus Thymann/Adamsky, Dánia
Tájkép:             Nenad Saljic, Horvátország
Életmód:             Alice Caputo, Olaszország
Természet és vadvilág:     Satoru Kondo, Japán
Emberek:             Andrea Gjestvang, Norvégia
Portré:             Jens Juul, Dánia
Sport:             Adam Pretty/Getty Images, Ausztrália
Csendélet:             Vanessa Colareta, Peru
Utazás:             Gali Tibbon, Izrael

További díjazottak:

Kiemelkedő hozzájárulás a fotográfia fejlődéséhez – William Eggleston:
Az ikonikus amerikai fotós William Egglestont jutalmazták ezzel a díjjal, amelyet apja nevében fia, Winston Eggleston vett át.
A fotós William Eggleston hatalmas hatással volt a színes fényképezésre, és így a ma leginkább tisztelt fotósok nagy részére is. Eggleston ritka képei április 26. és május 12. között szintén megtekinthetőek lesznek a Somerset House-ban, valamint a Sony Photography Arwards 2013-as könyvében is szerepelni fognak.
A megtisztelő kitüntetést eddig William Klein, Eve Arnold, Bruce Davidson, Marc Riboud és Phil Stern érdemelte ki.

Az Év tanuló fotósa – Natalia Wiernik, Lengyelország:

A világszerte 230 egyetem részvételével zajló programban az Év tanuló fotósa díj a legelismertebb. A Krakkói Jan Matejko Művészeti Akadémiát képviselő lengyel fotós, Natalia Wiernik pályázatával 35 000 euró értékű Sony digitális eszközöket nyert intézményének.

Az Év fiatal fotósa – Alecsandra Dragoi, Románia:


A húsz év alattiak kategóriájában győztes Alecsandra Dragoi jelenleg az Egyesült Királyságban folytatja egyetemi tanulmányait. Nyertes felvételén az újévi ünneplést örökítette meg Romániában a 19 éves tehetség. Az Év fiatal fotósa címért folyó küzdelemre 5160 pályázat érkezett.

A 2013-as Kraszna-Krausz Book Award győztesei:


A Kraszna-Krausz Book Award a Sony Photography Awards büszke partnere. A legjobb fényképes és legjobb filmfotóképeket tartalmazó könyv díján idén két csodálatos könyv osztozik.
Legjobb Fotókönyvnek járó díj:
War/Photography: Images of Armed Conflist and Its Aftermath by Annie Walkes Tucker, Will Michels and Nathalie Zest (Yale Univerity Press)
(Annie Walkes Tucker, Will Michels, Nathalie Zest; Háború/Fotográfia: Fegyveres konfliktus és utóhatásai képekben)
Legjobb filmfotókönyv díj:
Hollywood Costume by Deborah Nadoolman Landis (V&A Publishing)
(Deborah Nadoolman Landis; Hollywoodi jelmezek)

A Kraszna- Krausz Alapítvány a díjátadó ünnepségen kitüntette Thomas Neurath-ot, a Thames and Hudson vezetőjét, az újságírásban betöltött szerepéért.

A győztes, valamint a döntőben szereplő képek megtekinthetőek a www.worldphoto.org címen.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32