Jövő héten lesz a 18. Média Hungary

Czipperer Dia, 2013. május 10. 08:55

Több mint 220 előadó várja az érdeklődőket május 14-15. között a 18. Média Hungary-n Siófokon, melynek idei mottója Bárány báránynak farkasa.

Idén 18 éves a Média Hungary, vagyis most már a nagykorú konferenciák sorába lépett. Az idei tematika is e köré épül, hiszen szinte egykorú a magyarországi plurális médiával. Sok minden történt azóta, változtak a technológiák, trendek, korszakokon vagyunk túl: ezek megvitatására különösen alkalmas a hazai médiapiac talán legnagyobb befolyású, évről évre több mint 1300 szakembert vonzó rendezvénye, amely végigkísérte a folyamatokat az elmúlt 18 évben.

 

A 18 évhez illően a szokásosnál sokkal sűrűbb, tartalmasabb program várja a résztvevőket, több mint 80 előadás, vita, fórum, és a külföldi előadók száma is igen jelentős (több mint 190).  Csermely Ákos, a konferencia szervezője kiemelte: „A programot állítottunk össze abban a reményben, hogy minden résztvevőnk számára tudunk olyan témákat, szempontokat, ötleteket vagy máshol már bevált módszereket mutatni, amelyek a válság és a csökkenő bevételek mellett segíthetnek a megerősödésben”. 

 

A programok mindkét napon négy teremben zajlanak majd, amelyek már előadók szerint, rövid összefoglalóval megtekinthetők, így mindenki előre megtervezheti, melyeken szeretne részt venni. Regisztrálni pedig az a hivatalos oldalon lehet.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32