SaaS és előfizetéses árbevételei erősítették a UNIT4-et

forrás: Business Online, 2013. május 14. 08:40

A globális, cloud fókuszú UNIT4 szoftvervállalat bejelentette 2013 első negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A gyorsan változó vállalatok számára kínált üzleti szoftverekre szakosodott UNIT4 Csoport kiegyensúlyozott üzleti negyedévet tudhat maga mögött, jelentős árbevétel-növekedéssel az SaaS-típusú és előfizetéses konstrukciók eladásai terén.

A UNIT4 2%-os teljes árbevétel-növekedést ért el, amelynek értéke 117,6 millió euró volt (Q1 2012: 115,3 millió euró). Az SaaS modellekből és előfizetésekből származó árbevétel kompenzálta a tavalyi év hasonló időszakához képest alacsonyabb licensz-árbevételeket. A vállalatcsoport különösen erős árbevétel-növekedést ért el az Egyesült Királyságban, a Benelux Államokban és a cloud-szolgáltató FinancialForce.com tagvállalaton belül.

Az Egyesült Királyságban két jelentősebb SaaS szerződés is köttetett az állami szférában. Közülük a nagyobbik az arvato partnercéggel együtt aláírt szerződés volt a Brit Közlekedési Minisztériumban, amely egyúttal az első, független központi kormányzati outsource szolgáltatóközpont létrehozását is jelenti. Az Agresso ERP platform a meglévő SAP rendszert váltja majd fel. A másik fontosabb megállapodás a londoni Tri-borough szolgáltató-központ projekt megvalósítására vonatkozott, amely mintegy 15 000 felhasználót ölel majd fel pénzügyi és HR területen egyaránt, felváltva a meglévő Oracle és JD Edwards rendszereket.

Az 5,3 millió eurós átszervezési költségeket (Q1 2012: 2,0 millió euró) és a FinancialForce-com vállalatba invesztált 2,7 millió eurós (Q1 2012: 1,9 millió euró) kiadást nem számítva az első negyedéves EBITDA 22,0 millió euróra emelkedett (Q1 2012: 21,9 millió euró).

Edwin van Leeuwen, a UNIT4 NV pénzügyi igazgatója elmondta: „A tényleges teljesítmény az első negyedévben a pénzügyi előrejelzéseinkhez képest erősebb volt, mivel 2013 első negyedévében csökkenést vártunk az előző év hasonló időszakához képest. Emellett végrehajtottuk a – korábban bejelentett – stratégiai terveinkben megfogalmazott 2013-as vállalat-átszervezéseket is.”

A Benelux Államok kétszámjegyes árbevétel növekedést ért el az első negyedévben, fontos megrendelésekkel az egészségügyi szektorban.

A cloud alkalmazásokat szállító FinancialForce.com – amelyen belül a UNIT4 többségi tulajdonnal rendelkezik – továbbra is növekedési pályán áll, rekord nagyságú eredményeket érve el. A teljes árbevétel több mint 90%-kal emelkedett az első negyedében, nagyon jelentős, folyamatban lévő ügyletekkel. Az egyre növekvő méretű ügyfelek megszerzésével a vállalat tovább folytatja látványos növekedését.

A bruttó nyereség 93,2%-os mértékűre emelkedett, 2012 hasonló időszakában 92,0% volt.

A jelenlegi becslések és folyamatban lévő szerződések alapján a UNIT4 menedzsmentje fenntartja a 2012-es pénzügyi éve eredményeiről szóló sajtóközleményben foglalt célokat.

 

Kulcsszavak: UNIT4 árbevétel ERP

ERP ROVAT TOVÁBBI HÍREI

KKV ERP rendszerrel rukkolt elő az XAPT

Kimondottan a kis- és középvállalatokra szabott vállalatirányítási rendszerrel, a deep.erp-vel bővítette palettáját az XAPT annak érdekében, hogy tovább erősítse magyarországi jelenlétét.

2016. március 21. 15:18

„Változás paralízissel” küzdenek a vezető ERP rendszerek

Unit4, a szolgáltatás-orientált vállalatok számára kínált üzleti alkalmazások piacának gyorsan növekvő piacvezetője ma közzétette az Eval-Source (www.eval-source.com) stratégiai technológiai tanácsadó cég által végzett kutatást, bizonyítva, hogy a Unit4 az egyetlen a Top5 vezető ERP rendszer közül, amely lehetővé teszi az üzleti felhasználók számára a rendszer olyan szintű adaptálását, hogy az hűen tükrözze a változó üzleti körülményeket.

2016. február 2. 09:42

A Unit4 elérhetővé tette a Unit4 Financialst

A Unit4, a szolgáltatás-orientált vállalatok számára kínált üzleti alkalmazások piacának gyorsan növekvő vállalkozása, március végén bejelentette iparágvezető pénzügyi megoldásának legújabb verzióját, a korábban Coda néven ismert  Unit4 Financials-t.

2015. április 6. 18:21

2014-es XAPT eredmények

A Microsoft legnagyobb hazai Dynamics-partnere 18 százalékkal növelte magyarországi tevékenységéből származó árbevételét 2014-ben. A szolgáltatások területe ennél is nagyobb mértékben, 30 százalékkal bővült. A magyar növekedés továbbra is kiemelt figyelmet élvez az üzleti stratégiában.

2015. március 13. 15:01

Rekordmértékű SaaS bevétel emelkedés a UNIT4-nál

2014-ben rekord nagyságú növekedést érve el tovább nőtt a UNIT4 piaci részesedése. A cég globális stratégiai törekvései között elsődleges szerepet kap a termékfejlesztés felgyorsítása és az ügyfélszolgálat magas szintre emelése.

2015. január 18. 15:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32