Amerikában betiltják a régi iPhone-okat

Czipperer Dia, 2013. június 5. 14:59

Nem hoaxról van szó: az amerikai cégbíróság valóban úgy határozott, hogy az Apple és az AT&T megsértette a Samsung szabadalmait bizonyos esetekben, ezért az érintett készülékeket nem lehet az USA-ba importálni.

Még fellebbezhet az Apple a Legfelsőbb Bíróságnál a szabadalmi perben született ítélet ellen, bár az ítélet jogerős: az cég korábbi termékei tiltólistára kerülnek az USA-ban.

 

Az Apple termékeit Kínában gyártják, így az importtilalommal az érintett készülékek kiesnek a pikszisből. A 2011-ben indult szabadalmi vita tehát eldőlt: Az Apple-nek jutott a fekete leves, ami azt jelenti, hogy az AT&T által forgalmazott készülékek – az iPhone 4, 3GS, 3G, iPad, iPad 2 3G – nem kaphatók többé az Egyesült Államokban.

 

 

Szerencsére azóta egy sor új készülékkel rukkolt elő a cégóriás, a legfrissebb a tilalom alatt álló modellek között az iPad 2 és az iPhone 4 , így a tilalom inkább csak példaértékkel bírhat. Egy kisebb vagy kevésbé sikeres cég feltehetően jobban megsínylene egy hasonló korlátozást.

 

 

Igaz, hogy az iPhone 4 kiesésével némi csökkenés jósolható az Apple részére, de ez nagyon elenyésző: az elkövetkezendő fél évben körülbelül 1 % várható. A vásárlók pedig egyszerűen egy másik készüléket, mondjuk a legújabb modellt választják majd. És mivel az iPhone 4 szeptemberben úgyis nyugdíjba vonul, a kiesésnek nem lesz komolyabb hatása a jövőben.

 

Forrás: CNET.com

Kulcsszavak: Apple iPhone iPad tilalom USA

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést

A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

2024. december 17. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14