Cséfalvay a magyar startupok lehetőségeinek bővítéséről tárgyalt a Szilíciumvölgyben
Megtettük az első fontos lépéseket, hogy hidat építsünk a magyar startup vállalkozások számára Magyarország és a Szilíciumvölgy között - jelentette ki pénteken telefonon az MTI-nek San Franciscóból Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
"A szilíciumvölgyi inkubátorok azt a segítséget tudják megadni a magyar startup (induló technológiai) vállalkozásoknak, hogy azok megerősödve tudjanak kilépni a globális piacra" - nyilatkozott az államtitkár. Rámutatott: fennáll a lehetőség, hogy a magyarországi startup-versenyben jól szereplő vállalkozások rövidebb időre ki tudjanak költözni a Szilíciumvölgybe, hogy elsajátíthassák az ott honos gondolkodásmódot. A Plug and Play inkubátorral egyébként Németország, Csehország, Szlovákia, Spanyolország és Írország állami vállalkozásfejlesztési szervei már kiépítettek hasonló kapcsolatokat.
A San Francisco üzleti fórumon az államtitkár elmondása szerint az amerikai résztvevők részéről nagy figyelem irányult a magyar kormány által két hete bejelentett programra, amely magán- és állami forrásokkal együtt vállalat-inkubátorok létrejöttét támogatja. A konstrukció iránt érdeklődés mutatkozott, mind a tudással, mind a tőkével való részvétel oldaláról. Kedvező visszhangot váltott ki, hogy a megerősödésükig két éven át támogatandó kezdő technológiai vállalkozásokat maga az inkubátor válogatja ki.
A megbeszélésen magyar résztől Cséfalvay államtitkár mellett Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott igazgatója, Horváth Zoltán, az ELTE dékánja, Reich Lajos, a GE Healthcare elnöke, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) innovációs bizottságának elnöke és Hild Imre, az iCatapult vezetője vett részt.
Cséfalvay Zoltán csütörtökön San Joséban megbeszélést folytatott a Flextronics felső vezetésével. Felvetődött, hogy a cég egy termékfejlesztési központot hozzon létre Magyarországon. "Nyilván ennek a részletei még kidolgozást igényelnek, de a javaslat pozitív fogadtatásra talált mindkét oldalról" - jelentette ki az államtitkár. Rámutatott, hogy a Flextronics több telephellyel is jelen van Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- Rekordszámú jelentkező a BB startup versenyére
- Rekordszámú jelentkező a BB startup versenyére
- Távirányítású kerekesszék és gyerek biciklifék a SUU sztárjai
- Távirányítású kerekesszék és gyerek biciklifék a SUU sztárjai
- Gokart fedélzeti applikáció nyert a tavaszi Startup Weekenden
- Gokart fedélzeti applikáció nyert a tavaszi Startup Weekenden
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.