A legfurcsább dolgok, amiket a neten eladtak
Vadász-bombázó, az eredeti Hollywood felirat, Britnney haja és egy kétfejű szarvasmarha. A webáruházak és aukciós oldalak tele vannak bizarr termékekkel, amelyek közül sok vevőre is talált. Íme, a legfurcsább üzletek!
A legfrissebbek
A múlt héten értékesítette a New Yorki Önkormányzat azt a halottasházból származó fagyasztószekrényt, amely évekig az egyik manhattani kórházat szolgálta ki. A fagyasztóra nagy volt a kereslet, végül több mint félmillió forintért kelt el. A napokban értékesítettek egy kétfejű tehenet is az egyik e-kereskedelmi oldalon. De ez még csak a kezdet, a webáruházakban ennél furcsább dolgokat is hirdettek már meg.
Vadászrepülő is kapható az interneten
Egy roncstelepről szerezte be tulajdonosa azt az F/A-18-as vadászbombázót, amelyet egymillió amerikai dollárért hirdetett meg az egyik legnagyobb e-kereskedelmi oldalon. A tulajdonos szerint a repülő fenntartása, havi mintegy tízmillió forintba kerül.
Miután az FBI tudomást szerzett a hirdetésről figyelmeztette az eladót, hogy kizárólag amerikai állampolgárnak adhatja el a vadászgépet, és az nem hagyhatja el az amerikai légteret sem. Hogy emiatt-e vagy sem, a vadászgép végül nem kelt el.
A katonai eszközök egyébként igen népszerűek az e-kereskedelmi oldalakon. 2006-ban egy kínai üzletember egy cseh MIG-21-est vásárolt meg, alig több mint ötmillió forintért.
Aukciós oldalon kelt el a legendás felirat
Nagyobb sikerrel járt az a férfi, aki az eredeti Hollywood feliratot birtokolta, amelyet 1923-ban állították fel legendás helyén. Az eredeti táblát az 1940-es években cserélték le a most láthatóra, a régi végül közel 100 millió forintos összegért kelt el az eBay internetes aukciós oldalon– írja a webaruhazkeszites-web.hu oldal.
Izland eladó, Björk nélkül
A 2008-as izlandi bankcsőd után egy férfi Izlandot hirdette meg egy webáruház oldalán. A hirdetés szerint a teljes sziget eladó, kivéve a világhírű énekes Björköt. A licitálás végére közel négy milliárdos ajánlat is érkezett a szigetre. Bár Izlandot végül nem vették meg, ám a földeladás nem mindig sikertelen. Egy magánkézben lévő és felfedezetlen sziget a Virgin szigetcsoportnál, mintegy 3 millió dolláros áron sikeresen vevőre talált.
Britney Spears haja az e-kereskedelemben
2007 februárjában Britney Spears egy Los Angeles-i szalonban levágatta az összes haját. A szalontulajdonos a szerencsének megörülve azonnal feltette eladásra egy elektronikus kereskedelemmel foglalkozó oldalra, egy millió dollárt kérve az éneskesnő hajáért. Az üzlet azonban végül nem jött össze, mert a meghirdetett termék ütközött a weboldal elveivel.
Egy ausztrál férfi azonban sikeresen adta el a teljes életét egy internetes oldalon. A közel 100 milliós vételár tartalmazta a házát, minden ingóságát, egy próbaidőt a munkahelyén, valamint egy személyes találkozót és bemutatkozást az összes ismerősével és rokonával.
Szellem a webáruházban
A bizarr ötletek közül kiemelkedik még a Német Nyelvvédő Szövetség elektronikus hirdetése, amely az egész német nyelvet tette fel eladásra, így tiltakozva az angol nyelv egyeduralma ellen. Egy brit állampolgár pedig a híres angol szellemek egyikét próbálta meg az eBayen értékesíteni. A webáruház azonban törölte a hirdetést, arra hivatkozva, hogy olyan termékek nem árusíthatóak az oldalon, mint a szellemek, lelkek és tündérek, mivel létezésük számlával nem igazolható.
Kapcsolódó cikkek
- Kik használnak mobilinternetet hazánkban?
- A közösségi média hálójában
- Az egészségügyi problémáknak is a neten nézünk utána
- NMHH: nem változtak a piaci erőviszonyok
- Webáruház nyitását tervezi az Yves Rocher
- Vatera változások - Kevésbé bízhatunk a partnerminősítésben
- Trükkök az online apróhirdetésekhez
- Facebook: egy év alatt félmilliós növekedés
- Növelték forgalmukat a magyar webáruházak tavaly
- Trend Micro: az internetes bűnözők pénzeltulajdonítási módszereinek fejlődése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.