Virtuális Akadémiát nyit a Microsoft
A nyár nem csak arra jó lehetőség, hogy a fejlesztők és üzemeltetők az év fáradalmait a Balaton, vagy más vízparttal rendelkező terület környékén kipihenjék, hanem arra is, hogy tudásukat kicsit kibővítsék, lépést tartsanak a fejlődéssel. Ennek megkönnyítésére készített a Microsoft egy rövid összefoglalót, mely segít eligazodni az egyes fejlesztői és üzemeltetői technológiák közt, illetve hozta létre a Microsoft Virtual Academy-t (MVA), amelynek kurzusain az érdeklődők rögtön próbára tehetik frissen megszerzett tudásukat.
A Virtuális Akadémia kurzusai során a felhasználók pontokat szerezhetnek, amelyekből eleget összegyűjtve oklevelet kaphatnak. A program segítségével a fejlődés fokozatai is megfigyelhetők. A kezdeményezés további előnye, hogy az órák nincsenek konkrét időponthoz kötve, mindenki akkor vághat bele az őt érdeklő tananyagba, amikor ideje vagy lehetősége van rá. Ráadásul az MVA kurzusaiban a résztvevők diskurzust folytathatnak a szakértőkkel és a többi tanulóval, informatikussal. Az instruktorok és az adott terület szakértői olyan gyakorlati kérdéseket tesznek fel, amelyek nemcsak a virtuális, hanem a valódi világban is relevánsak, így a kurzus jól alkalmazható tudásanyagot nyújt.
Fentiek mellett a Virtuális Akadémia oldalán magyar nyelvű szakkönyvek is megtalálhatók, a diák fejlesztők ingyen regisztrálhatnak a Windows Áruházba, valamint lehetőség van a legújabb üzemeltetői szoftverek kipróbálására is.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezetők a Microsoft Magyarország menedzsmentjében
- Korszerű informatikai megoldások a magyar labdarúgásnak
- Microsoft YouthSpark: A változás első 99 szikrája
- Kreatív pályázat és nemzetközi minősítés diákoknak
- „Csakeredeti”: játékos informatikai vetélkedő diákoknak
- Kihirdették a Microsoft „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” pályázat győztesét
- Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Microsoft
- Interaktív számítógépes oktatóprogramokat kapott az Állatkert
- Beleszövitech? Nyertech!: Kreatív pályázatot hirdet a Microsoft
- Újabb befektetésekre készül a Microsoft Magyarországon
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.