Amerikai szoftvercégek vizsgálata Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 21. 11:27

Biztonsági okokból az IBM és az Oracle tevékenységét illetően is vizsgálatot kezdenek az adatmegfigyeléssel kapcsolatos ügyben a kínai hatóságok – írta a sanghaji értékpapír-piaci napilap.

A nagy amerikai szoftver-, illetve információtechnológiai vállalatokat érintő vizsgálódást azután jelentették be, hogy korábban az amerikai adatmegfigyelés részleteit kiszivárogtató Edward Snowden felfedte, több kínai egyetem is célpont volt. A pekingi Csinghua Egyetemen például csak januárban több mint 60 gépet és szervert hackeltek meg az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) emberei.
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32