130 milliárd dollárért megszabadul üzlettársától a Verizon

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 2. 14:15

A brit Vodafone 130 milliárd dollárért eladta a Verizon Wireless mobilszolgáltatóban lévő 45 százalékos részesedést, amelyet a piacvezető amerikai anyacég vásárolhat meg. Várhatóan a döntést hétfőn jelentik be. Utoljára 2000-ben volt ennél nagyobb értékű akvizíció a távközlési piacon, akkor a Vodafone a német Mannesmannt.

A két fél a hétvégi tárgyalásai során állapodott meg a végső feltételekről, ami a brit távközlési óriás igazgatótanácsa vasárnap este el is fogadott. Az amerikai cég vezetősége várhatóan hétfőn adja áldását az üzletre és külön közleményt adnak majd ki. A Verizon a 45 százalékos részesedésért 130 milliárd dollárt, ebből 60 milliárd készpénzben fizet, a többit várhatóan részvényben. Az üzlet összértékét tekintve a második legnagyobb a távközlési szektorban, míg a világgazdaság történetében a harmadik legnagyobb értékű tranzakció, írta a Financial Times. Százhúsz millió előfizetőjével az amerikai piac legnagyobb mobilcége az ügylettel megszabadulhat a kisebbségi tulajdonosától, amely a korábbi években milliárdos osztalékot vett ki. A Verizon döntéshozóinak most az óriási vételár előteremtése a feladata.


forrás: magyarhirlap.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32