Az idei tanévben újjászületik a Vodafone Digitális Iskola Programja

forrás: Prím Online, 2018. november 18. 11:17

A 2018/2019-es tanévben megújul a Vodafone Digitális Iskola Programja, amely három új partnernek köszönhetően számos izgalmas elemmel bővül. A Nemzeti Köznevelési Portál, a LEGO Education program és a Tanoda program bevonásával a Digitális Iskola Program szélesíti a diákok és tanárok elérését, mélyíti a digitális tudást és élménnyé teszi a tanulást.

A Vodafone Alapítvány által 2015-ben életre hívott Digitális Iskola Program célja, hogy növelje a tanárok és a diákok digitális kompetenciáit, és lehetővé tegye, hogy az elmaradottabb térségek tanulói is részesülhessenek a digitális világ nyújtotta lehetőségekből. Működésének első évében a Program elsősorban eszközöket és internet kapcsolatot biztosított a résztvevő iskoláknak, ezt követően pedig az eszközhasználatra vonatkozó tudás átadása volt elsődleges.

 

„Az idei tanévben célunk a programban elért diákok és tanárok körének szélesítése, a már korábban megszerzett digitális tudás elmélyítése és hogy megmutassuk, a digitális ismeretek elsajátítása izgalmas és szórakoztató tevékenység. Szeretnénk elérni, hogy a digitális kompetenciafejlesztés és eszközhasználat az órai munka részévé váljon. A program az elmúlt két évben összesen 6500 gyermeket és 700 pedagógust ért el, és a 2018/2019-es tanévben növelni szeretnénk ezt a számot” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

 

Partnerek is segítik a digitális tudás fejlesztését

A megújuló Digitális Iskola Program a Nemzeti Köznevelési Portált, a LEGO Education programot és a Tanoda programot választotta ehhez partnerének. A Nemzeti Köznevelési Portál egy 40.000 digitális feladatból és szemléltető anyagból álló gyűjtemény, amelyet több mint 1500 iskola használ aktívan. A portálon elsőtől tizenkettedik osztályig érhetők el díjmentesen különböző digitális tartalmak az összes tantárgyból. Annak érdekében, hogy funkcionalitásaiban lépést tartson a gyorsan változó igényekkel, a portál teljesen megújul. 

 

Az együttműködés keretében a Digitális Iskola Programból kiválasztott 5 iskola fogja tesztelni a megújuló portált. „Célunk, hogy a későbbiekben a Digitális Iskola Program összes iskolája a megújult portál aktív felhasználója legyen, mely kulcsfontosságú eleme a programunknak” – mondta Dr. Budai J. Gergő.

 

A Digitális Iskola Program másik együttműködő partnere a LEGO Education programja, melynek célja, hogy megmutassa a gyermekeknek, hogy a programozás érdekes és szórakoztató.  A Digitális Iskola Programban először öt iskola kap 5-5 darab LEGO robotot. Ezekkel délutáni szakkörökön dolgozhatnak a tanulók. A szakkörvezető tanárok részt vesznek a LEGO Education képzésén, hogy minél felkészültebben támogathassák az érdeklődő gyerekeket.

 

A megújuló Digitális Iskola Program harmadik együttműködő partnere a Tanoda program, melynek a Vodafone Alapítvány 100 tabletet és hozzá internet kapcsolatot adományoz a 2019-es évben.

 

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, a digitális tudás és eszközök használata különösen fontos a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózásában. Hogy ebben mindannyiunknak közös a felelőssége, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy ilyen fontos küldetésben a versenyszféra és az állami szektor közösen tesz erőfeszítéseket.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36