CES 2017 – Jó most élni!

Szubjektív benyomások (1)

Laszlo Horvath, 2017. január 30. 14:23

Január legnevezetesebb informatikai eseménye a – már rég nem csupán a szórakoztató elektronikához kapcsolódó – Las Vegas-i CES, ahol mindjárt az év elején kiderül, hogy milyen műszaki újdonságokra kell odafigyelnünk az idén, és mik azok, amik megjelentek ugyan a korábbi kiállításokon, de lassan kikopnak az életünkből. Az online marketing neves szakembere, az Amerikában élő Horváth László - az első leülepedés után - az idei CES látnivalói közül az örökzöld témának számító kijelzőket és az egyre hangsúlyosabbá váló biztonsági kérdéseket érezte a leginkább kiemelésre kívánkozónak, majd - a következő fejezetben - rátér a magyar startup-ok szereplésére. 

Az ötvenedik évet tapossa minden idők leginkább geek-es konferenciája, a most már patinás korba lepő CES. Több, mint tízszer volt szerencsém beleugrani a mélyvízbe és elfelejteni, hogy már nem vagyok gyerek az egyre jobb és szórakoztatóbb, praktikusabb, ügyesebb elektronikus játékok, túrázó felszerelések, tudományos mérőeszközök, hangdobozok, drónok között. Nem állom meg, hogy nosztalgikusan visszanézzek: amikor először küldött az AOL a Consumer Electronics Show elődjének számító COMDEX-re, akkor a Prodigy volt az online király, a Microsoft uralta a desktop-ot, és a jövő nagy ígéretének az interaktív bankos kioszk számított, ahol az alkalmazott a monitoron keresztül beszélgetett a szerencsés számlatulajdonossal.
 

Talán a legörökzöldebb motívum – még mindig, pedig már ennél nagyobb commodity terméket nem tudok elképzelni, hiszen a monitor minden online dashboard alapeleme, és az is marad, ameddig a computeres technológia valami olyat nem ugrik előre, amit szűk agyi keresztmetszetemmel el se tudok képzelni, mert a voice recognition rendszerekhez is illik egy kísérő monitor – szóval talán a legkézenfekvőbb és legunalmasabb termék a kijelző, még akkor is, ha manapság néha már egy szemüvegbe költözik... A kijelző mellett pedig a hozzá tartozó tartalom, vagyis a monitorral valahol egy kategóriába tartozó tévé.
 
7.000 csatorna
 
Először is 7.000 csatorna még Amerikában is nagy szám, ha napi tízet megnéz az ember, akkor is ugye két évbe telne „átlapozni” az összeset. Hát kérem, ennyit sikerült a Westinghouse-nak összeszednie a világ első - Amazon Alexa-val és Fire-rel integrált - új tévéjébe, ami természetesen 4K Ultra HDTV (nem mintha látható lenne a különbség az én gyarló szemeimnek).
 
Micsoda öröm látni, hogy ezek a klasszikus, nagynevű tech brandek, mint a Polaroid, Kodak, Canon elfelejtik feldobni a talpukat, és visszatérnek a titánokat (és a titánokat „disruptoló” startup-okat) felsorakoztató CES-re. Lehet, hogy mégis igazuk van azoknak a business school-os professzoroknak, akik a fejembe verték, hogy nincsen elévült üzlet, csak elévült menedzserek vannak? Mindenesetre a Samsung, LG, Sony, Panasonic mellett nem csak, hogy nem vall szégyent a Westinghouse, hanem vezető szerepbe is tornászta fel magát.
 
Hamar belekezdtünk a monitorokba és a képernyőkbe: a Vízió néhány éve a CES-en debütált, és azóta sem lassult le. A Smartcast technológiájával bármelyik app-ot vagy fotót – videót az okostelefonról fel tudja a használó tenni a nagyképernyőre, a beépített Chromescast (vagy más brandeknél a Roku) elengedhetetlen a magukra valamit is adó okostévékhez.
 
A Sony sem szégyenkezhet: az új Sony család OLED képernyővel, Playstation Vue hozzáférhetőséggel, beépített Google Chromecast Dolby Vision object-based surround decoding technológiával Google Home okos hangszóróval (ami be is tudja kapcsolni a tévét, ha odaszólunk neki) jelent meg. Arról nem is beszélve, hogy a Blacklight Drive technológia nagyon impresszíven változtatja meg a képernyő fényerejét a napszaknak (a napsugarak irányának) megfelelően.
 
Mivel az ezredfordulós generációnak 30%-a már nem használ semmi falba kötött szerkezetet (tévét vagy telefont), az világos, hogy a hagyományos, kábeltévés tévézésnek már régen leáldozott – viszont a streaming és a hagyományos kábel között bonyodalom nélkül, gombnyomásra navigáló okostévék nem hagyják, hogy szemétdombra kerüljenek – és használhatók lesznek az átmeneti korszak után is, amikor minden infó streaming-en keresztül érkezik.

A Jó és a rossz csatája
 
Ha már a történelmet is felidéztük, hadd mondjam el, hogy ez az első olyan shaw, ahol be kellett látnom, hogy még felszínesen sem leszek kepés mindent megnézni. Arról már rég lemondtam, hogy alaposan áttanulmányozzak mindent, akkorára nőtt a CES az évek során, de most már muszáj volt a futó pillantásokról is lemondanom, és erősen válogatni a látnivalók között, hiszen ha úgy adódott volna, bezárnak ide a következő generációs termékeket bemutató standok közé, akkor körülbelül a jövő évi geek jamboree-ig nem is nagyon unatkoznék. Sajnos ebből fakad, hogy még a játszani sem volt időm most, bár a háromdimenziós autóverseny szimulátornak nem tudtam ellenállni, és egy jó félórát eltöltöttem azzal, hogy a virtuális Manhattan-ben kétszáz kilométeres sebességgel száguldottom a Hudson kőrül, ledobva a frusztrációmat azzal kapcsolatban, hogy lemaradok a kiállítás jó részéről, mert csak este 6-ig tart nyitva, és csak öt napig...
 

De miért is a filozófikus alcím, a sötétség és a világosság örök csatájával kapcsolatban? Nagyon egyszerű: most került először reflektorfénybe a cybersecurity – a sötét erők elleni védelem – ezen a globális technológiai fejlesztéseket ünneplő szuper-eseményen. És ez azért elgondolkodtató fejlemény, ezt nem láttam előre a korábbi januári évkezdő konferenciák tapasztalatai alapján. Optimizmus és egyre tökéletesebb innováció – valamint a szervezett hackerek elleni védelem, a ying és a yang, a jó és a rossz küzdelme a technológiában mostantól részei a CES programjának. 
 
Ez persze sok mindennel összefügg. Nem csak azzal, hogy a következő háború tábornokai a biztonságtechnikai szakemberek leszenek is, hanem a tárgyak internetével is, nem mindegy, hogy a telefonnal zárható és nyitható, távvezérelhető lakásunkat vagy éppen az autonóm, vezető nélküli autókat meg tudják-e hack-kelni a bűnőzök, vagy – legalább is jó eséllyel – fel tudjuk-e venni velük a harcot. Ezzel a nagy kérdéssel indul a CES következő ötven éve... 
 
(Horváth László holnap a magyar startup cégek szereplésének bemutatásával folytatja benyomásainak összegzését.)
 

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Újabb Apple Premium Partner üzlettel erősít az iSTYLE a Westendben

Az iSTYLE, az Apple termékek vezető hazai viszonteladója, a mai napon megnyitotta második Apple Premium Partner üzletét a Westend City Centerben. A lépés fontos mérföldkő az iSTYLE életében, hiszen az új flagship store árukínálata, magasan képzett munkatársai és minőségi szolgáltatásai még közelebb hozzák az ikonikus Apple Store-ok vásárlási élményét a hazai közönséghez.

2024. március 8. 18:00

Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

2024. március 6. 14:39

Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta. 

2024. február 14. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05