GVH: Húszmillió forintos bírság a Magyar Telekomnak

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 7. 21:20

A kedvezményes áron elérhető földgázszolgáltatás népszerűsítésekor a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. megtévesztette a fogyasztókat, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra - közölte a versenyhivatal.

A közlemény szerint a cég 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között 5 százalékos Energia Start és 8 százalékos Extra díjkedvezményt ígért a lakossági gázszolgáltatása díjából különböző reklámeszközökön. A kedvezmények mértéke azonban augusztus 31-ét követően csökkent, így a fogyasztók a várhatónál rövidebb ideig, illetve kisebb mértékben juthattak hozzá a korábban hosszabb ideje népszerűsített kedvezményekhez. A kedvezmény igénybe vételének feltétele volt, hogy a fogyasztó előfizetője legyen valamely T-Home hírközlési szolgáltatásnak is, valamint a vizsgált időszak egy részében az is, hogy a telefonszolgáltatásra a fogyasztó hűségidőt vállaljon 12 hónapra.


    A fogyasztók számára nem derült ki a reklámokból, hogy a kedvezmény mértéke változhat, valamint a vállalkozás honlapján elérhető kalkulációs lehetőségek is éves szinten számították ki az elérhető kedvezmények mértékét. Kiemelték azt is, hogy az elérhető kedvezmények módosításával lehetetlenné vált az ígért megtakarítás elérése azon fogyasztók számára, akik a szerződéses feltételek módosítása előtt 1-3 hónappal jelezték szolgáltatóváltási szándékukat a kampány hatására.


    A bírság meghatározásánál enyhítő körülmény volt, hogy a vállalkozás jelenleg az egyetlen, a lakosság számára elérhető alternatív piaci szereplő, illetve, hogy a kedvezmények mértékének csökkenése ellenére a fogyasztók még így is kedvezőbb díjat fizetnek az egyetemes szolgáltatói díjnál. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor a GVH, hogy a vállalkozás ellen többször folyt már eljárás – ugyan nem ezen a piacon – a fogyasztók megtévesztése miatt, valamint azt, hogy a kampánya a fogyasztók széles köréhez eljutott - olvasható a közleményben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14