A Facebook adminok „lelepleződnek”

Az oldal adminjai láthatják, ki posztolta az adott bejegyzést

Czipperer Dia, 2014. február 10. 14:12

Február 20-ától a Facebook oldalakon jelentős változás lép életbe. Az adminok ezentúl nem bújhatnak az oldal álcája mögé, egy oldal minden adminja számára látható lesz a másik tevékenysége.

Minden Facebook oldalon megjelent az üzenet, hogy február 20-ától látható lesz, ki posztolta illetve kommentálta az adott bejegyzést az oldal nevében. Szerencsére ezt az információ csak a többi admin számára lesz látható. Korábbi bejegyzéseknél ez a funkció nem érhető el, csak azoknál, melyeket 20-án vagy ez után posztoltak.

 

 

 

Ezzel az újítással az adminok a beidőzített bejegyzéseket is követhetik a tevékenységnaplóban, ahol szintén látszik majd, ki posztolta az adott tartalmat az oldalon. Ennek az újításnak olyan oldalak veszik majd hasznát, ahol számos adminisztrátor dolgozik egymás mellett, és így mindegyik pontos tevékenysége nyomon követhető, akár a főnök számára is.

 

Forrás: TheNextWeb.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!

A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is. 

2025. április 17. 14:56

A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.

2025. április 17. 13:10

Ő Dani, a TanfolyamGURU digitális arca

A digitális technológia fejlődése napjainkban olyan sebességgel zajlik, hogy szinte minden iparágat újradefiniál. Nincs ez másként a kommunikáció, az oktatás vagy épp a marketing területén sem. Erre példa Dani, Magyarország első mesterséges intelligenciával működő influenszere, aki heti rendszerességgel jelentkezik új videós tartalmakkal.

2025. április 17. 11:35

Mini projektor, óriási élmény – Fedezd fel a ViewSonic M1 Maxot

A vizuális megoldások terén vezető ViewSonic Corporation új taggal bővítette díjnyertes M1 sorozatát: megérkezett az M1 Max intelligens LED-projektor. A modell a 360 fokban elfordítható, 3 az 1-ben állványának köszönhetően nyerte el az iF Design díjat, és kifejezetten azoknak készült, akik gyakran úton vannak, de nem szeretnének lemondani a kiváló szórakozás élményéről.

2025. április 17. 09:57

Négynapos hosszú hétvége: Nagyobb forgalomra készülhetünk a Liszt Ferenc Repülőtéren

A négynapos hosszú hétvégére jelentős utasforgalom várható a Liszt Ferenc Repülőtéren. Június 15-ig tartó felújítási munkák is zajlanak a repülőtér környékén, így a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani.

2025. április 16. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39