Intelligens víziközmű-vezérlő rendszert fejleszt az ÉDV Zrt.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. megkezdte egy, az Európai Unióban is egyedülálló intelligens víziközmű-vezérlő rendszer fejlesztését a társaság bicskei regionális vízellátó hálózatán.
A vállalat általános és műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy az intelligens rendszer fejlesztése során egységes rendszerbe foglalják a távleolvasás, a térinformatika, az üzemfelügyeleti rendszer és a tárgyi eszköz nyilvántartás által szolgáltatott adatokat.
Mindez hozzájárul a hálózati nyomás szinten tartásához, a csőtörések számának csökkentéséhez, a rejtett hibák kiszűréséhez, valamint a csőtörés miatt a városi környezetben történő károk távvezérelhető enyhítéséhez.
A kutatás-fejlesztés során egyrészt olyan programrészeket hoznak létre, amelyek megoldást kínálnak a víziközmű jellemző problémáira és ezáltal általános, másutt is használható megoldássá válhatnak, másrészt matematikai szimulációs módszerekkel modellezik a vezetékhálózat nyomás- és áramlási viszonyait. A teljes program költsége meghaladja az 576 millió forintot, ebből 314 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként nyert el a vízmű.
A projekt végén a kutatás eredményeit szabadon hozzáférhetővé teszik. Az ÉDV Zrt., a víziközmű szakemberképzéshez hozzájárulva, a teljes rendszer offline állapotához hozzáférést biztosít egyes hazai felsőoktatási intézményeknek, illetve a szimulációk lefuttatásához adott esetben valós idejű hozzáférést is lehetővé tesz.
Az ÉDV Zrt. Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyében 74 településen, 237 ezer fogyasztó részére biztosítja az ivóvízellátást, szennyvízszolgáltatását 47 településen mintegy 200 ezer ember veszi igénybe.
Kapcsolódó cikkek
- Konzultáció a teljes szélessávú lefedettségért
- Számos új funkcióval érkezik a Microsoft Dynamics AX 2012 R3
- Az Adverticum hirdetéskiszolgáló és kereskedelmi Zrt. „rugalmas munkahelyek" projektje
- Rekord az idei Smartmobilon
- 3 éves projekt a városi adatközpontok energiahatékonyságának növelésére
- Innováció a mozgássérülteknek – fejjel irányítható kerekesszékek
- Mobilappokra optimalizált szoftverfejlesztő csomag – Liferay SDK
- GE: az elérhetetlen tenger alatti olaj- és földgázkészletek is feltárhatók
- Google Now – már asztali verzióban is
- Új Sony headset kiegészítő PS4-hez – új szinten a játékélmény
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.