Samsung Smart & Premium Megoldás Központ nyílt Budapesten
A Samsung megnyitotta Budapest belvárosában, a Váci út 33. szám alatt Smart & Premium Megoldás Központját, mely a fogyasztói igények maximálás kiszolgálása érdekében született. A szervizt, bemutatótermet és ügyfélszolgálatot is magába foglaló üzletben mindenki választ kaphat Samsung termékekkel kapcsolatos kérdéseire, vagy szervizeltetheti készülékeit, és természetesen vásárlásra is van lehetőség.
A dél-koreai gyártó kiemelt figyelmet fordít az ügyfelei elégedettségére, s ennek legújabb bizonyítéka a múlt héten megnyitott Samsung Smart & Premium Megoldás Központ. A főváros központjában, a Váci út 33. szám alatt (a Westend City Centerrel majdnem szemben) várja látogatóit a vadonatúj üzlet, mely nemcsak prémium bemutatóterem, hanem szervizközpont és ügyfélszolgálat is egyben.
Az ügyfelek igényei
A megnyitón mi is részt vettünk, s megtudtuk, hogy a vásárlók nagyon gyakran veszik igénybe a Samsung ügyfélszolgálatát. Gerzsei Attila, a Samsung Smart & Premium Megoldások üzletágának vezetője elárulta, hogy évente 200 ezer hívást és 30-35 ezer e-mail-t fogadnak, a gyártó oldalán elérhető Online Chaten keresztül pedig napi 40-50 megkeresésre válaszolnak. Egyértelmű tehát, hogy a fogyasztók számára fontos a gyártó elérhetősége, hogy gyorsan választ kaphassanak kérdéseikre.
A megfelelő rendelkezésre állás és tájékoztatás nem csak a vásárlás után, hanem azt megelőzően is kulcsfontosságú, hiszen azt eredményezi, hogy az ügyfelek nem csalódnak a megvásárolt termékekben. Ha valóban az elégedettség maximalizálása a cél, erre muszáj odafigyelni.
A termékek szervizelésénél is kiemelt jelentőséggel bír a gördülékeny kommunikáció és a gyorsaság, hogy a lehető legkisebb kínlódással oldódjon meg az ügyfél problémája. Talán felesleges magyarázni, hogy egy döcögősen előrehaladó javíttatás milyen gyorsan változtathat az adott gyártóról kialakított képünkön.
A Samsung válasza
A Samsung Smart & Premium Megoldás Központ megnyitása egy mérföldkő a Samsung ügyfeleinek kiszolgálásában. Egy olyan sokoldalú üzletről van szó, ahova számos különböző okkal térhetnek be a fogyasztók, és borítékolható, hogy elégedetten távoznak.
A fent említett igényeket mind kiszolgálja az üzlet, ugyanis magába foglal egy prémium bemutatótermet, egy szervizt és egy ügyfélszolgálatot is.
Ha vásárlás előtt állunk, a Központban kipróbálhatjuk a legújabb eszközöket, a felmerülő kérdéseinkre pedig szakemberektől kaphatunk azonnali válaszokat. Amellett, hogy megvásárolhatjuk a kiszemelt termékeket, Samsung személyre szabott megoldásait – mint a Prémium Assistance, Samsung termékregisztráció, házhoz megyünk megoldás, távoli segítségnyújtás a televízió- és mobilkészülékekhez, Video-Web Chat-szolgáltatás és a kiterjesztett garancia – is igénybe vehetjük.
Termékregisztráció és kiterjesztett garancia
A Samsung termékregisztrációjának célja, hogy az ügyfelek egyszerűen és gyorsan érvényesíthessék a cég által biztosított jótállási időt, és azt további 2 hónappal meg is hosszabbíthassák. A termékregisztráció mellett kiterjesztett garancia vásárlására is van lehetőség, ami a televíziók, mosógépek és hűtőszekrények mellett 2014 áprilisától már a mobiltelefonokra és táblagépekre is elérhető.
Samsung Prémium Assistance & házhoz megyünk szolgáltatás
A Samsung Prémium Assistance & házhoz megyünk szolgáltatásának keretében a prémium készülékek esetén a szakemberek a bejelentést követően, a hét bármelyik napján, 24 órán belül felkeresik az ügyfelet otthonában, és amennyiben megoldható, már a helyszínen elvégzik a szükséges beállításokat, javítást. Gerzsei Attila elmondása alapján ezzel a világon egyedül hazánkban elérhető megoldással havonta 500-600 alkalommal élnek a fogyasztók.
Video-Web Chat szolgáltatás
Az ügyfelek még gyorsabb és emberközpontúbb kiszolgálását teszi lehetővé a Samsung új, XXI. századi megoldásai, így például az úgynevezett Video-Web Chat szolgáltatás is, amely májustól érthető el a Samsung.com oldalon, ahol az ügyfeleknek lehetőségük nyílik a face-to-face ügyfélkiszolgálásra. A Samsunga Smart TV-vel rendelkező ügyfeleknek további kiemelt szolgáltatást biztosít, így a DTV alkalmazáson keresztül a felhasználó át tudja adni a készülék irányítását a szervizes kollégának, aki minden kért beállítást elvégez helyette, emellett tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy milyen egyéb beállításokat célszerű elvégezni a készüléken. A „távoli” technikai support megoldás, amely európai országok közül Magyarországon a legnépszerűbb, már a Samsung okostelefonokra is elérhető.
Kapcsolódó cikkek
- Fényképező és telefon egyben – bemutatkozott a Galaxy K Zoom
- Csökkent a két domináns mobilszereplő piaci részesedése
- Samsung prémium hangszórók okostelefonokhoz és tabletekhez
- A Sharp weboldalán megcsodálhatjuk a sarki fényt
- Zsebnyomtatóval rukkolt elő egy izraeli start-up
- Újabb nagyvállalati megoldás a Delltől és a Red Hattól
- A Festipay lesz a Sziget rendezvényeinek kártyaszolgáltatója
- EMMA 2.0 medikai alkalmazás – új távlatok az egészségügyi informatikában
- Bankkártya méretű mobileszköz töltő
- SUSE kGraft: nincs megállás
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.