Elnémítás funkciót tesztel a Twitter
A Twitter egy új megoldást tesztel. Maga az ötlet nem új, csak a mikroblog oldal életében. A funkció lényege, hogy „elnémíthatunk” bizonyos embereket, akiket követünk, vagyis ezáltal szűrhetünk bizonyos, számunkra nem kívánatos tartalmakat.
A Mute névre hallgató funkciót teszteli jelenleg a Twitter. Ez nagyban hasonlít a blokkoláshoz, ám azzal ellentétben nem szakítja meg végleg a kapcsolatot az illetővel, és nem is értesíti őt erről a műveletről, csupán elhallgattatja számunkra, vagyis az általa megosztott tartalmak nem jelennek meg nekünk.
Furcsának tűnhet ez a megoldás, hiszen ha valakire nem vagyunk kíváncsiak, egyszerűen letilthatjuk. Igen ám, csak előfordulhat olyan eset, hogy az általa megosztott tartalmak idegesítenek vagy egyszerűen csak nem érdekelnek, ám az illetővel továbbra is szeretnénk kapcsolatban maradni.
A funkció azonban a direkt üzeneteket nem blokkolja, valamint azokat a bejegyzéseket sem, amelyekben minket is megjelöltek. Viszont az elnémítás megmarad egészen addig, amíg mi magunk vissza nem vonjuk.
A hivatalos Twitter alkalmazásban már tesztelik a megoldást, Android és iOS verzióban egyaránt, így néhány kiválasztott felhasználó már ez idő alatt is találkozhat a funkcióval. Egyelőre még nem tudni, mikor lesz elérhető minden twitteres számára.
Forrás: Techspot.com; Nyitókép: Twitter.com
Kapcsolódó cikkek
- Az Eaton virtualizációs fejlesztésekkel készül 2014-ben
- Samsung Smart & Premium Megoldás Központ nyílt Budapesten
- A Sharp weboldalán megcsodálhatjuk a sarki fényt
- Zsebnyomtatóval rukkolt elő egy izraeli start-up
- Újabb nagyvállalati megoldás a Delltől és a Red Hattól
- Mégsem akkora üzlet a Weibo-részvény
- Több mint félmilliárd aktív felhasználó a WhatsApp táborában
- A Festipay lesz a Sziget rendezvényeinek kártyaszolgáltatója
- EMMA 2.0 medikai alkalmazás – új távlatok az egészségügyi informatikában
- Bankkártya méretű mobileszköz töltő
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ öt legjobb márkája között a Samsung
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.
Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián
A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.