Turisztikai szolgáltatásokról tájékoztat egy új böngésző rendszer

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 14. 09:28

Turisztikai szolgáltatásokról nyújt multimédiás tájékoztatást a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. vezette konzorcium által mintegy 620 millió forintos fejlesztéssel létrehozott böngésző rendszer.

Az Élmény2Max elnevezésű projekthez a Stratis, a Pannon Egyetem, és a PPT Group konzorciuma az Új Széchenyi Terv piacorientált K+F tevékenység támogatása című pályázatán 432 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A közlemény szerint a konzorcium által kifejlesztett multimédiás élménytár böngésző rendszer a térben és időben közelálló turisztikai szolgáltatások feltérképezésére, a megfelelő programok összeállítására és foglalására ad lehetőséget a felhasználóknak. A Stratis az MTI érdeklődésére közölte: a prototípus továbbfejlesztése jelenleg is folyamatban van.
 

A konzorciumban résztvevő partnerek együtt tárgyalnak turisztikai és utazásszervezői szolgáltatókkal, akik érdekeltek lennének a szolgáltatás elindításában. Véleménye szerint a tárgyalások sikeres lezárását követően a szolgáltatás fél éven belül elindítható lesz.
 

A rendszer kialakítását hosszas kutató munka előzte meg, amelynek eredményeként egy újszerű logikán alapuló utazásszervező rendszer jött létre. A végleges rendszer képes lesz valódi segítséget nyújtani majd a felhasználóknak a térben, időben, valamint preferenciában leginkább megfelelő szolgáltatáscsomagok megtervezéséhez, és az események helyszínének és idejének figyelembevételével programválasztékot is kínál majd a felhasználóknak. A rendszer szorosan integrált lesz a piacvezető közösségi oldalakkal, megkönnyítve így a felhasználók számára a közösségi utazások, programok tervezését is.
 

A közlemény kitér arra is, hogy az alkalmazás úgynevezett reszponzív designnal készül el, ami biztosítja, hogy publikus webfelülete igazodjon a felhasználó eszközének aktuálisan alkalmazott felbontásához, illetve kijelzőméretéhez.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37