Kínában a Xiaomi letaszította a trónról a Samsungot
Kínában az alig néhány éves Xiaomi átvette a vezető szerepet az okostelefonok piacán a világelső Samsungtól - közölte pénteken a Canalys piackutató vállalat.
A Samsung egy évvel ezelőtt, 2013 második negyedévében még 15,5 millió okostelefont értékesített Kínában, ami akkor 17,6 százalékos piaci részesedést jelentett. A második helyen akkor a Lenovo állt 10,8 eladott okostelefonnal, 12,3 százalékos piacrésszel.
A Xiaomi egy évvel ezelőtt, 2013 második negyedévében még hatodik volt a kínai eladási rangsorban 4,4 millió okostelefonnal és 5,0 százalékos piaci részesedéssel. A Xiaomi akkor előzte meg és utasította a hetedik helyre a 4,3 millió készülék eladásával 4,8 százalékos piaci részesedést szerző Apple-t.
A tavalyi negyedik negyedévben az Apple 7 millió, a Xiaomi 7,3 millió okostelefont értékesített, ami az amerikai márkának a hatodik, a kínainak az ötödik helyezést biztosította az eladási rangsorban. A kínai okostelefon piac öt legnagyobb szereplője az idei második negyedévben is belföldi, kínai gyártó volt.
Kapcsolódó cikkek
- Q2: az Android az okostelefon-piac 85%-át birtokolja
- Kínában többen neteznek mobilról, mint PC-ről
- Megugrott a kínai okostelefonok eladása
- A vártnál kisebb nyereség a Samsungnál
- Több mint 26 millió Xiaomi mobil talált gazdára 2014-ben
- Augusztustól a magyar üzletekben is kapható a Galaxy S5 mini
- Nő az üzleti szféra érdekeltsége az okostelefonok piacán
- Kínai okostelefonnal beépített kémprogramot is kapunk
- Ericsson: 2015-re több mobil-előfizetés lesz, mint ahány lakosa van a Földnek
- Rekord a Xiaominál a „szinglik napján”
Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Galaxy S25 Ultra: Zajok és csodák az Erzsébet téren
Egy rejtélyes fekete doboz jelenik meg a budapesti Erzsébet téren március 20. és 22. között. Ez a Zajtár, a Samsung pop-up bemutatója és kiállítása, ahol a látogatók felfedezhetik az idén debütáló Galaxy S25 Ultra okostelefon új AI-alapú funkcióit, egy egészen friss perspektívából. Az érdeklődők kipróbálhatják a készülékeket, különös figyelmet szentelve a Hangsávszerkesztő és az éjszakai videó funkcióknak, ráadásul a legszerencsésebbek megnyerhetik a vállalat csúcskategóriás készülékét.
Mobiltelefonok második élete: A Magyar Telekom újrahasznosítási megoldásai
A Magyar Telekom kutatása szerint a magyar háztartásokban átlagosan 1,7 darab, összesen mintegy 2,7 millió használaton kívüli mobiltelefon található, amelyek leginkább a fiókok mélyén rejtőznek. Az aktívan használt mobilkészülékek átlagos kora 2,8 év, és ezek 11%-a már korábban használt vagy felújított állapotban került jelenlegi tulajdonosaikhoz. A Recommerce, egy mobiltelefonok körforgását támogató európai cég adatai szerint a magyarok 41%-a nyitott arra, hogy megbízható forrásból származó felújított készüléket vásároljon. A Telekom a körforgásos gazdaság elveit követve lehetőséget biztosít arra, hogy a régi, használhatatlan készülékeket újrahasznosítás céljából leadják, a működőképeseket értékesítsék, illetve felújított készülékeket vásároljanak.