Vodafone: M2M megoldás segíti a biztonságos Szigetelést

forrás: Prím Online, 2014. augusztus 8. 16:23

A Vodafone Magyarország, az Inepex Kft. és a Helperek Egyesület közreműködésével M2M technológia segíti a biztonságos bulizást, illetve az esetelegesen megsérültek, rászorulók minél gyorsabb ellátását a Sziget Fesztiválon.

A Vodafone 3G hálózatán működő SIM kártyák segítségével a hajógyári szigeten a Sziget Fesztivál ideje alatt a Helperek Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesülete járőrei az Inepex által fejlesztett IneTrack nyomkövető rendszert használják, hogy a lehető leggyorsabban segítséget nyújthassanak az esetlegesen rászorulóknak. Nyilas Orsolya, a Vodafone  belső kommunikációs és társadalmi felelősségvállalás igazgatója  kiemelte, hogy a Vodafone hálózatának magas minősége és az M2M technológia alkalmazása ezen a területen is minden korábbinál jobban szolgálja a mentésben, megelőzésben résztvevők munkáját és ezáltal a szórakozók, bulizók kényelmét és biztonságát is.

A Helperek önkénteseiből álló járőrcsapatai a nap 24 órájában dolgoznak a Sziget fesztivál területén és segítenek a bajbajutott fiataloknak, illetve megpróbálják megelőzni a bajt, beterelik a napról az ott elaludtakat, vizet osztanak a hőségben, vagy más módon segítenek. A mai korszerű technológiák, mint az okostelefonok és az M2M alkalmazás használata gyorsabbá, hatékonyabbá teszi a munkánkat, ami minden fesztiválozó számára hasznos lehet, mondta Kuszpa Péter, a Helperek Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesülete alelnöke.

Az M2M technológia és az IneTrack nyomkövető rendszer segítségével a Helper diszpécserek folyamatosan látják, hogy éppen merre járnak a járőrcsapatok és hívás esetén a legközelebbi egységet tudják a helyszínére küldeni. A technológiát a Helperek a Volt Fesztiválon és a Balaton Soundon is éles körülmények között tesztelték. A rendszer gyorsaságnak köszönhetően érkezhetett elsőként orvosi szakszemélyzet a Balaton Sound utolsó hajnalán történt vonatgázolásban életveszélyesen sérült fiatalemberhez is, aki végül a gyors és szakszerű ellátásnak köszönhetően túlélte a rettenetes balesetet.

A Helperek Egyesület önkéntesei az építkezéstől a bontásig dolgoznak a Szigeten, majd áttelepülnek a nyár két hátralévő nagy fesztiváljára, a B.my.Lake-re és a Strand Fesztiválra, hogy ott folytassák hasznos munkájukat.

 



Az IneTrack nyomkövető rendszert a Helperek Egyesület járőrei okostelefonos alkalmazással használják, de ugyanez a technológiai megoldás támogatja a Cserhát Mentőkutyás Egyesület munkáját is. Ebben az esetben a Cserhát Mentőkutyás Egyesület által használt nyomkövető eszközök műholdas helymeghatározás alapján, a Vodafone Magyarország által biztosított SIM-kártyák segítségével, a szolgáltató GSM-hálózatán továbbítják aktuális helyzetüket egy központi számítógépbe. A mentés irányítója mobilinternet-kapcsolaton keresztül, táblagépével, vagy számítógépével a központi számítógéphez kapcsolódva, egy böngészőből elérhető alkalmazás segítségével bárhonnan képes folyamatosan követni a mentőcsapatok útját. Ily módon láthatja a már átfésült területet, és felmérheti, hogy merre érdemes folytatni a keresést. Mindez gyors döntést és reagálást tesz lehetővé, amelyen kritikus helyzetben akár élet és halál kérdése is múlhat. A fejlesztéseknek köszönhetően a Cserhát Mentőkutyás Egyesület hazánk legkorszerűbb eszközökkel felszerelt mentést végző civil szervezeteként működik.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55