Az elektromos közlekedés lehetőségét teremtenék meg Paks térségében

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 27. 14:22

Paks város 60-65 kilométeres körzetében megteremtené az elektromos közlekedés lehetőségét a paksi önkormányzat, erre indították el a Protheus projektet, amelyhez szeretnék megnyerni a térségben érintett többi önkormányzatot is. A negyven település polgármestere számára csütörtökön tartottak tájékoztatót Pakson, előkészítve csatlakozásukat.

A Protheus elindításáról az idén májusban döntött a paksi önkormányzat. A projekt keretében elvégeznék a közösségi és közfeladatok ellátásához kapcsolódó közlekedési és energia-infrastruktúra fejlesztését, amelynek finanszírozásához az Európai Bizottság térségi környezetkímélő technológiákat támogató ELENA programjának támogatására számítanak.

 

Az önkormányzat által létrehozott Protheus Zrt. vezérigazgatója, Sztruhár Sándor elmondta: céljuk, hogy a tömegközlekedésben és a közszolgáltatásban elektromos üzeművel váltsák fel a hagyományos meghajtású, nagy szén-dioxid-kibocsátású  járműveket, és kialakítsák a szükséges üzemanyagtöltő infrastruktúrát. A teljes program beruházási költségének becsült értéke 40-45 millió euró.

 

A munkában egy lengyel cég, a Led Pack Management lesz a Protheus Zrt. partnere. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá Pakson. 

 

Tomasz Jaskólski, a projekt koordinátora az MTI-nek elmondta: a Dél-Lengyelországot érintő, világításkorszerűsítésre vonatkozó Led Pack volt az első kelet-európai projekt, ami az ELENA projektben támogatást nyert. Az ennek során nyert tapasztalataikkal segíteni tudják paksi partnereiket.

 

Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója támogatandónak nevezte a paksi önkormányzat törekvését. Jelezte: kínálkozó a lehetőség, hogy az atomerőműbe járó és a helyi, helyközi tömegközlekedést biztosító autóbuszok elektromos meghajtásúak legyenek.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a környezeti terhelés csökkentésében, a klímavédelemben fontos szerepet játszhat az elektromos közlekedés abban az esetben, ha az környezetet kímélő, azaz megújuló vagy nukleáris energiatermelésen alapul.

 

Kép: mvkzrt.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30