Samsung-Novell együttműködés az átfogó vállalati mobileszköz-felügyeletért

forrás: Prím Online, 2014. október 16. 13:26

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell ZENworks Mobile Management 3.0. A megoldás lehetővé teszi az informatikai szakemberek számára, hogy egyszerűen felügyeljék a vállalati infrastruktúrán belül használt, céges és privát tulajdonú készülékeket, mobileszközöket és számítógépeket. A legfrissebb kiadás támogatja a Samsung vállalati mobilos megoldásait és biztonsági platformját, illetve az Apple vállalati felhasználóknak szánt programjait is.

A Novell ZENworks Mobile Management egy olyan megoldás, amely központosított felügyeleti eszközöket kínál az Android, BlackBerry OS, iOS, Symbian, Windows Mobile és Windows Phone rendszerű okostelefonok és tabletek kezeléséhez. A készülékek mostantól még biztonságosabban használhatók a szervezeteken belül annak köszönhetően, hogy a megoldás támogatja a Samsung SAFE és Knox rendszereket is. A SAFE (Samsung for Enterprise) az üzleti felhasználáshoz szükséges biztonságot és funkciókat nyújtó vállalati megoldásokat tartalmazza. A Knox pedig a szigorúan szabályozott iparágak részére készített biztonsági platform, amely a Novell mobilitási portfóliójának több elemével is integrálható.


Az együttműködés következtében elérhetővé váltak a Novell rendszerében a Samsung Knox Workspace legfontosabb funkciói, így az Android rendszerű készülékeken biztonságos konténerekben (security containers) lehet telepíteni és futtatni az érzékeny alkalmazásokat. A privát, valamint vállalati tartalmak teljesen szeparáltak egymástól, és a saját programok nem férnek hozzá a vállalati e-mail felülethez, ezáltal a céges erőforrások és bizalmas adatok nagyobb biztonságban vannak.


A Workspace mellett a Knox egyéb funkciói is elérhetők a ZENworks Mobile Management rendszerében, beleértve az alkalmazások, a böngészők és az eszköz egyes funkcióinak ellenőrzését vagy korlátozását, a továbbfejlesztett jelszókezelést, illetve az automatikus e-mail kiosztást a Samsung e-mail alkalmazásában. Ez lehetővé teszi, hogy az IT-szakemberek limitálják többek között a képernyőfotók és az alkalmazásbolt használatát, illetve letiltsák a hozzáférést a feladatkezelőhöz, a status barhoz és egyéb eszközfelügyeleti funkciókhoz. A két vállalat a jövőben folytatja az együttműködést, hogy további funkciókkal bővülhessen a mobileszköz-felügyeleti megoldásban igénybe vehető szolgáltatások köre.


A fentiek mellett az iOS eszközök kezelésén is fejlesztettek a Novell ZENworks Mobile Management 3.0 kiadásában. A megoldás mostantól támogatja az Apple vállalati felhasználóknak szánt programjait, így ezen készülékek felügyelete is egyszerűbbé válik a szervezeten belül. A Device Enrollment Program az eszközök egyszerű, tömeges konfigurálásában segíti a szervezeteket, a Volume Purchase Program pedig azt teszi lehetővé a vállalatok számára, hogy alkalmazásokat vásároljanak felhasználóik számára, és azokat automatikusan telepítsék a készülékeikre.

A Novell ZENworks Mobile Management 3.0 már elérhető.

 

További információért kérjük, látogasson el a következő weboldalra:
https://www.novell.com/products/zenworks/mobile-management/
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30