IVSZ: nagyobb hangsúlyt kell helyezni a digitális oktatásra
MTI Sajtóadatbank, 2014. december 21. 11:10
Nagyobb hangsúlyt helyezne a digitális oktatásra a nemzeti digitális konzultáció keretében az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), hiszen az internet ismerete és a digitális tudás alapvető záloga Magyarország gazdasági versenyképességének - mondta Laufer Tamás, a szövetség elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
Az IVSZ elnöke elmondta: a nemzeti konzultáció előkészítését megelőző egyeztetésen vázolták azt a négy alappillért, amelyet az általuk képviselt cégek a legfontosabbaknak ítéltek meg. A digitális oktatás mellett szerepel a lakosság egészét megillető internet-hozzáférés, Laufer Tamás szavai szerint az internet alapvető infrastruktúra és szolgáltatás, kiépítése és használata alanyi jogon megilleti a társadalmat.
A jövő évi konzultáción kiemelt téma lesz a digitális gazdaság és a digitális állam kialakítása is, a közigazgatás átláthatóbbá tétele, illetve az, hogy minden közszolgáltatás elérhető legyen az interneten, a közadatok pedig akadálymentesen hozzáférhetőek legyenek.
Soltész Attila, a konzultáció egyeztetésében részt vevő másik szakmai partner, az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) elnöke úgy véli, a nemzeti digitális konzultáció lehetőséget ad rá, hogy az infokommunikációs társadalom kialakítása központi ügy legyen.
Deutsch Tamás néppárti európai parlamenti képviselő a nemzeti konzultáció előkészítéséről szóló péntek délelőtti egyeztetést követően a sajtótájékoztatón elmondta, nincs a kormánynak újabb elképzelése az internetadóra vonatkozóan, az internetadó halott, és soha nem fog feltámadni.
Hozzáfűzte: a nemzeti digitális konzultáció 2015. március és április közepe közötti időszakban digitális platformon zajlik majd le, magánszemélyek és vállalatok egyaránt kitölthetik a konzultáció honlapjára (internetkon.hu) feltöltött kérdőívet, a képviselő továbbá azt javasolta a kormánynak, hogy a 14. életévet betöltött fiatalkorúak is válaszolhassanak.
A kérdéseket előzetesen szakmai és társadalmi szervezetekkel, valamint minél szélesebb körrel egyeztetik, hogy megválaszolásukkal többet tudjanak meg az internetet használó emberek igényeiről és elvárásairól, valamint arról, hogy mire van szükség valójában a digitális fejlesztéseket illetően - fejtette ki a képviselő.
Deutsch Tamás újságírói kérdésre elmondta: az állam 2018-ig vállalta, hogy minden magyar háztartásnak biztosítja az internet-hozzáférés lehetőségét, azonban ahhoz, hogy ne csak a lehetőség, hanem a lakosságnak tényleges internet-hozzáférése legyen, és használja is, további támogatások szükségesek.
Kapcsolódó cikkek
- Iskoláknak adományozott számítógépeket az Opel
- Ezer diák tanult programozást a CodeWeeken
- 30 ezer új informatikai eszközt telepítenek iskolákba
- Diákok tanítják az időseknek a nethasználatot
- Elszívják az informatikusokat a termelőágazatok
- Sikerrel alkalmazzák az Intel Classmate PC-ket a kisiskolások tanításában
- Gyerekektől tudnak igazán tanulni a számítógépező idősek
- A netnyelv a téma a magyar érettségin
- Oktatással folytatódik a Digitális Közösség Program
- Honlap készült az otthoni ápolás tudnivalóinak oktatására
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
2024. december 18. 14:59