OC Showdown 2015: globális verseny a világ legjobb extrém és amatőr túlhajtóinak

forrás: Prím Online, 2015. február 4. 08:40

Az ASUS Republic of Gamers (ROG) bejelentette az OC Showdown 2015 első fordulóját. Ez egy olyan online verseny, amelyre a világ minden tájáról jelentkeznek a túlhajtással profi vagy amatőr módon foglalkozó sportolók, hogy a hírnév kivívása és a csábító díjak elnyerése érdekében összemérjék a tudásukat.

Az ASUS ROG két bajnokságot szervezett, mindkettő három-három fordulóból áll. A fagypont alatti túlhajtók az Extreme bajnokságban indulnak; itt partnerként közreműködik a HWBOT.org, illetve az Intel, a G.Skill, az Enermax és a der8auer Extreme Cooling Components (8ECC). A többi versenyző a Formula bajnokságban nevez, olyan partnerekkel, mint az Intel, a HyperX és az Enermax.


A versenyzők fordulónként gyűjtik a pontokat, és a kör végén elért eredményeik alapján nyerhetnek díjakat. Az egyes körök nyereményei mellett az egyes bajnokságok összesített győztese nagydíjat kap.

 


Mindkét bajnokságba bárhonnan lehet nevezni, de a fordulók elindulása után a két bajnokság között már nincs átjárás a versenyzők számára. Az Extreme bajnokság résztvevőinek szervezett első forduló ma indul, és 2015. március 2-ig tart. A Formula bajnokság első fordulója március 6-án kezdődik és 2015. április 6-ig tart. A teljes részvételi szabályzat, a bajnokságokon való részvétel feltételei, illetve a soron következő fordulók dátumai a verseny weboldalán, a következő címen találhatók meg: http://oc-esports.io/#!/round/rogocs_extreme_r1.

Az Extreme és a Formula bajnokság díjainak együttes értéke 8500 USD. A bajnokságok résztvevőit arra bátorítják, hogy eredményeiket és megjegyzéseiket a Twitteren és a Facebookon is publikálják az @ASUS_ ROG #OCShowdown hashtag alatt.

 



Extreme bajnokság

Az Extreme bajnokságba azokat a versenyzőket várják, akik fagypont alatti hűtést használnak a legextrémebb túlhajtási eredmények eléréséhez. A felhasznált hűtőrendszer tekintetében semmilyen korlátozás nincs; az Extreme indulók szabadon építhetnek bármilyen – például szárazjeges vagy folyékony nitrogénnel működő berendezést.


Az Extreme bajnokságban az ASUS, ASUS ROG vagy ASUS TUF termékválasztékába tartozó Z97 vagy X99 alaplapokkal kell minél nagyobb teljesítményt elérni. A 3D teszten ASUS, ASUS ROG vagy ASUS Strix grafikus kártyákkal vehetnek részt a túlhajtók. Az Extreme versenyszabályzat itt érhető el: http://oc-esports.io/#!/round/rogocs_extreme_r1.

Formula bajnokság

A Formula bajnokságba azokat várják, akik úgy szeretnek túlhajtani, hogy közben a hőmérő higanyszála ne zuhanjon 0ºC alá – vagyis akik csak lég- és vízhűtést használnak. Itt bárki részt vehet egy ASUS, ASUS ROG vagy ASUS TUF Z87 vagy Z97 alaplappal. Ugyanúgy, mint az Extreme bajnokságban, a 3D teszten ASUS, ASUS ROG vagy ASUS Strix grafikus kártyákkal lehet indulni. A Formula bajnokság teljes szabályzata itt található: http://oc-esports.io/#!/round/rogocs_formula_r1.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32