Nemzetközi robotprogramozási verseny lesz Debrecenben
A FIRST LEGO League (FLL) nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai elődöntőjét a debreceni Agora tudományos élményközpontban rendezik meg február 7-én - jelentették be a szervezők kedden a helyszínen sajtótájékoztatón.
A versenyen a visegrádi országok legsikeresebb középiskolás csapatai mérik össze felkészültségüket és kreativitásukat - mondta el Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón. Barcsa Lajos hozzátette: Debrecen jelentős forrásokat fordít arra, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természet- és műszaki tudományok iránt.
Ezt a célt szolgálja a helyi Tóth Árpád Gimnáziumban az Öveges-program keretében 318,5 millió forintos beruházással létrehozott laboratórium és az 1,8 milliárdos fejlesztéssel létesült Agora tudományos élménypark - mutatott rá.
Barcsa Lajos szerint Debrecenben "az innováció alappillére" a National Instruments (NI) Hungary Kft., amely mentorprogramjával segíti bevinni a gyakorlatot az oktatásba.
Imets Ákos, az NI Hungary Kft. kutatás-fejlesztési mérnökségének vezetője hozzátette: ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2020-ig 25 százalékos mérnökhiány lesz Magyarországon.
Mentorprogramjuknak az a célja, hogy játékos módon hozzák össze a diákokat a legkorszerűbb technológiákkal. A programmal jelenleg 41 önkéntes mentorral 60 általános és középiskolában több mint ezer diákot támogatnak, akik tanóra vagy szakköri foglalkozás keretében ismerkednek meg a műszaki gondolkodás alapjaival - ismertette Imets Ákos. Hozzátette: a fiatalok kezdetben saját programozású autonóm robotok segítségével hajtanak végre gyakorlati feladatokat, később önálló mérés- és vezérléstechnikai alkalmazásokat is kidolgozhatnak.
A sajtótájékoztatón B. Kiss Bálint várpalotai középiskolás, az NI mentoráltja saját fejlesztésű eszközével mutatott be kísérletet, majd a FIRST LEGO League egyik elődöntős (hajdúböszörményi) magyar csapatának tagjai tartottak robotprogramozási bemutatót.
Somogyi Béla, az Agora tudományos élményközpont igazgatója elmondta: a szombati verseny négy legjobb helyezettje vehet részt a németországi döntőben.
Az induló húsz csapatból kilenc magyar (nyolc hazai és egy határon túli) csapat hajt végre a tanulás jövője témakörben feladatokat az előre programozott robotokkal - jelezte az igazgató.
Somogyi Béla bejelentette: az Agora február 10-től több mint 30 interaktív játékkal, látványos kísérletekkel, tudományos előadásokkal és egy csillagdával várja az érdeklődő diákokat.
Kapcsolódó cikkek
- OC Showdown 2015: globális verseny a világ legjobb extrém és amatőr túlhajtóinak
- Pókerező robotok az NNG versenyén
- Magyar lányok versenyeznek a világ vezető robotika versenyén
- Negyedikek lettek a magyar diákok a robotika világbajnokságon
- DARPA-döntő: katasztrófaelhárításban is jeleskedniük kell a robotoknak
- A Google Groundon lesz a Skool kéthetes nyári tábora
- Országos ifjúsági robot kupát rendeznek áprilisban Nyíregyházán
- Magyarország legjobb szoftverfejlesztőit keresi a GE Healthcare
- Békéscsabai informatikus indulhat a jövő évi szakmai világbajnokságon
- BeeSmarter: a Blackbone sikerével zárult a verseny
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.