Eltűntették a rekordnézettségű kínai szmogdokumentumfilmet a videomegosztókról

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 13. 08:38

Alig egy hetet "élt" az interneten az a kínai szmogdokumentumfilm, amelyre a videomegosztókról való eltüntetéséig csaknem 200 millióan voltak kíváncsiak egy szűk hét során, és műfajában minden idők legnagyobb internetes nézettségét ígérte.

Csaj Csing volt televíziós műsorvezető, riporter saját költségvetésből készült filmje szemléletesen döbbentette rá nézőit arra, hogy a különösen szennyezett levegőjű régiókban élők milyen veszélyeknek vannak kitéve, miközben hátteret adott a helyzet kialakulásához és példákat szolgáltatott arra is, hogy kik és miért okolhatók a szmoghelyzet tartósságáért.

Csaj filmje Kína legnagyobb belpolitikai eseménye, a parlament éves ülésszaka küszöbén került a széles nyilvánosság elé, és azon nyomban nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. Nyugati kommentátorok felvetették, ez lesz az a film, amely "változást hoz" az országban.

 



A kínai videomegosztókról azonban hirtelen nyoma veszett az A bura alatt című sikerfilmnek. A YouTube oldaláról ugyan továbbra is letölthető, de a kínaiak nagy tömegeinek ez a szolgáltatás csak technikai segítséggel, a nagy kínai tűzfal megkerülését biztosító szolgáltatással érhető el. Csaj Csing, az oknyomozó műsorairól ismert 39 éves riporternő tavaly hagyta ott televíziós állását, hogy filmjét elkészítse. Azért döntött így, mert terhessége idején megállapították, hogy születendő gyermeke daganatos, és nyomban a világra jötte után műteni kell. Ezzel kapcsolatban egy interjúban azt vallotta, anyaként úgy érezte, felelőssége van a jövőért.

A film egy év alatt készült el, Csaj bejárta és bemutatta a szennyezett területeket, a környezetvédelemmel foglalkozó szakintézményeket és néhány kormányzati hivatalt is. A riporter eljutott Londonba és Los Angelesbe is, hogy a helyszínen tanulmányozza e városok tapasztalatait a szmog elleni harcban. Kijelentette, a kínai légszennyezés 60 százalékáért az alacsony minőségű szén és a gépkocsik üzemanyagai hibáztathatók, a károsanyag-kibocsátás ellenőrzése pedig hiányos.

Bírálat érte a nagy állami olajtársaságokat is, amiért az általuk előállított üzemagyagok minőségének szabványa nem elégséges, véleménye szerint azért, mert képviselőik, vezetőik ott ülnek a szabványokat meghatározó grémiumban. Csaj nagymértékben hibáztatta a teherautókat, bebizonyítva, hogy némelyiken megtévesztő módon tüntetik fel, milyen minőségű üzemanyagot fogyaszt.

Csaj filmje nem kormányzati kritika, mi több, üzenete egybevág a legmagasabb szinteken hangoztatott véleménnyel: a kérdésben sürgős intézkedésekre van szükség. A film nézői természetesen a felelősöket keresték és kérdéseket tettek fel.

A frissen kinevezett kínai környezetvédelmi miniszter, Csen Csi-ning korábban közölte, hogy miután megnézte a filmet, üzenetet küldött Csajnak és megköszönte a munkáját. Legutóbbi - hétvégi - sajtótájékoztatóján azonban már nem kaptak szót olyan külföldi riporterek, akik rákérdezhettek volna: hova lett a film. Megfigyelők szerint az effajta döntések a politikai és biztonsági szervek hatáskörébe tartoznak, amelyek a társadalmi stabilitásért felelnek, különösen egy belpolitikailag kényes időszakban.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32