Magyar sikersztori a Big Data piacon

forrás: Prím Online, 2015. május 4. 11:18

Néhány éve még két fejlesztővel alapították, mára távol-keleti óriások versenytársaként emlegetik az üzleti intelligenciával foglalkozó magyar Starschema-t. A fejlett adatvirtualizációs és Big Data kezelő technológiákat a közép-európai piacon elsőként sikeresen alkalmazó cégnél immár több mint 70 fős csapattal dolgoznak, idei forgalma az egymilliárd forintot is meghaladhatja. A vállalkozás új, idén bevezetett saját fejlesztésű terméke, a VirtDB is kézzelfogható eredményeket produkál, rövid időn belül már az amerikai piacon is számottevő sikereket érhet el.

A 2006-ban alapított Starschema az egyik legnagyobb magyarországi business intelligence vállalkozássá nőtte ki magát. A Big Data technológia robbanásszerű fejlődésére és alkalmazására a cég időben és jól reagált - innovatív megoldásaikkal és nyitott üzleti filozófiájukkal világszinten is egyedi portfóliót alakítottak ki. Az új üzleti struktúrák és BI technológiák (pl: Tableau, Greenplum, Talend) megjelenésével a multinacionális vállalatok vezetői is felismerték, hogy a fejlett adatkezelési és elemzési módszerek kulcsszerepet játszanak a stratégiai és operatív döntéshozatalban.


A Starschema, mint a BI és Big Data piacon jelentős tapasztalattal rendelkező szereplő szolgáltatásai pontosan erre a területre összpontosulnak: megtalálni és kialakítani a Big Data felhasználásának leghatékonyabb módját ügyfeleik adatkezelő rendszereihez illeszkedve. A komplex folyamatokon belül a cég az adatokat központi adattárházba gyűjti, integrálja, átláthatóvá és könnyen felhasználhatóvá teszi azokat. Az így kapott információk beépülnek a menedzserek döntési folyamataiba, és ezzel jelentős pozitív pénzügyi eredményt érnek el egyrészt az előre jelezhető események tudatosabb menedzselésével, másrészt azzal, hogy a Starschema által használt technológiák akár 40-50%-kal olcsóbbak az eddig a döntéstámogatáshoz használt rendszereknél.


VirtDB – Adatvirtualizáció valós időben


Esetenként nemcsak a vállalatok saját adatvagyonának könnyen elérhető részét kell felhasználni a döntések előkészítése során, hanem akár rejtett, nehezen elérhető vagy publikus adatok integrálására és elemzésére is szükség van. Még a legelterjedtebb BI eszközök sem képesek a források teljes sokaságához kapcsolódni, melyek nélkül a vállalat döntéshozatali folyamata pontatlan lesz, és jelentősen lelassul, így pedig a cég versenyelőnye is veszélybe kerül. A Starschema szakértői alternatív megoldást kerestek erre a problémára - így született meg 2014-ben a VirtDB. A szoftver már pár kattintással adatbázis rendszerekbe integrálja az adatokat: legfőbb előnye, hogy a vállalatok már meglévő rendszereibe is azonnal beilleszthető, nincsenek betanulási vagy rendszer integrációs feladatok, valamint a felhasználói felület is egyszerűen kezelhető. A VirtDB emellett gyorsaságával is kiemelkedik, az adatok betöltését valós időben végzi, nagymértékben felgyorsítja a döntéshozatalt és értékes fejlesztői, üzleti és infrastrukturális erőforrást takarít meg. „A tavalyi év során kezdtük el fejleszteni a VirtDB-t, idén pedig már meg is történt az első nagyobb megrendelés. A VirtDB és a fejlesztő-támogató csapat minél gyorsabb fejlődése érdekében szándékunkban áll tőkét bevonni. Dollárban kifejezve milliós nagyságrendű forrásra számítunk.”- mondta el Csillag Péter ügyvezető.

A világsikerhez vezető út: folyamatos növekedés és válogatott szakemberek


A kis cégből villámgyorsan középvállalattá fejlődő Starschema-nak is szembe kellett néznie az ilyenkor szokásosan jelentkező kihívásokkal: a szervezet exponenciális növekedése, az új munkatársak beintegrálása hatalmas erőforrásokat emésztett fel a megbízásokkal is folyamatosan leterhelt vállalkozásnál. A megfelelő szakembergárda felépítésével jelenleg hazánkban egyedül a Starschema képes kellően nagy és tapasztalt szakértő csapatot delegálni egy-egy összetettebb Big Data-BI projektre. „Az elmúlt években átlagosan több mint felével növeltük forgalmunkat. Ez a tendencia az eddigi adatok alapján idén is folytatódik, egymilliárd forint feletti bevétellel számolunk.” – közölte Csillag Péter. A sok erőfeszítés tehát megérte, mára a távol-keleti ITC konzultáns óriások versenytársaként tartják számon a céget az iparágban. Megrendeléseik döntő hányada külföldről érkezik, a világ vezető nagyvállalatainak projektjein dolgoznak, de itthon is több TOP200-as vállalatot szolgáltak már ki.


 

Kulcsszavak: big data Starschema

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37