Z-generáció: az vagy, amit felteszel

forrás: Prím Online, 2015. május 8. 12:31

Net-, multitasking-, nárcisztikus-, valamint selfie-generáció – így jellemezték a „Célkeresztben a Z-generáció” konferencia előadói a mai 5-21 éves korcsoport tagjait. Az iskolás korosztály információ utáni igénye a függőséghez hasonlítható, azonban kiválóak a szelektív figyelemmegosztásban és a társas kapcsolataik leginkább a nyilvánosság mentén rendezőknek.

 

Május 6-án rendezték meg a „Célkeresztben a Z-generáció” konferenciát, ahol sok mindent kiderült a fiatalokról. „The me me me generation: az éntelt generáció” – így kezdte Sas István a prezentációját. A neves szakértő előadásából kiderült, hogy az általa nárcisztikus- és selfie-generációnak hívott fiatalok végletekig vágynak az elismerésre, óriási a szeretethiányuk és egyáltalán nem lehet őket befolyásolni. A szakember szerint teljesen másképp kell a Z-generációt megszólítani, mert ők szórakozást és élményt várnak, szeretik, ha részesei lehetnek a folyamatoknak és megszállottan vágynak az elismerésre! Sas szerint nagyon fontos azt figyelembe venni, hogy egyik korábbi generáció sem volt akkora tehertételnek kitéve, mint a Z: egyszerre rengeteg információt kell feldolgozniuk, többféle személyiséget kell kialakítaniuk és kezelniük a cyber-térben, mindamellett el kell viselniük a közösségi magány jelenlétét a mindennapjaikban.

Sas István


A TNS Hoffmann kutatócég által, a Z-generáció körében készített felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a családnak, a szülői példa pedig erőteljesen felértékelődött a számunkra. Jelen van a mindennapjaikban a jövőtől való félelem, valamint kimondottan tartanak a szűkülő anyagi forrásoktól. A jövőképpel kapcsolatban azonban az látszik, hogy nincsenek kiemelkedő igényeik, megelégszenek egy multinál betöltött menedzseri pozícióval, valamint egy biztos családi háttérrel.

 

Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója szerint a Z-k mindig máshol vannak, sosem élik meg teljes egészében az adott helyen és időben történő eseményeket. Szerinte hiába vannak jelen egy eseményen, akkor is mással chatelnek! A szakértő szerint a nyugati és a hazai Z-generációs fiatalok jelentősen csak a pénzügyi helyzetükben különböznek, minden másban nagyon hasonlóak a szokásaik. „Jellemző rájuk a konformitás (elfogadják azt, ahogy szüleik élnek), a bizonytalanság (céltalanság, elkötelezettség hiánya) és passzivitás (nem tagjai civil szervezeteknek, apolitikusak)” – tette hozzá a kutató.

 

dr. Kalamár Hajnalka, klinikai szakpszichológus és tréner kifejtette, hogy a net generációról beszélhetünk, digitális őslakókról, akik bedrótozva élnek, az információáramlás megszokott számukra. Az új információ iránti szükséglet szinte addikciós szinten van, a sok információ küldése és fogadása okozza a komfortot a számukra.Türelmetlenebbek a korábbi generációknál, megszokták, hogy mindent azonnal megkapnak, ezért agresszív kitörések is sokkal inkább jellemzőek rájuk, ha valamit mégsem sikerül azonnal megszerezni: ezt nem tudják kezelni.

dr. Kalamár Hajnalka


Nick Sohnemann jövőkutató, a Fururecandy ügyvezetője és alapítója szerint a mai Z-generáció tagjai kevésbé lojálisak, ezért figyelmük a folyamatosan változó tartalmakkal és innovatív megoldásokkal tarható fent. A cégeknek, akik őket akarják megszólítani bátrabbnak és kreatívabbnak kell lenni, szerinte Európa jelentős lemaradásban van e téren az Egyesült Államokhoz képest.

 

Az Extreme Net Kommunikációs Ügynökség szervezésében lezajlott konferencián számos esettanulmányt is hallhattak a résztvevők: Szabó Orsolya, a Starbucks Hungary marketing specialistája a Starbucks hazai és nemzetközi kampányairól, Bendl Mátyás, az Iskolamarketing Médiaügynökség ügyvezetője és Tantics Viktória, a Beiersdorf brand menedzsere pedig a Nivea edukatív kampányát mutatta be. A bankolás nemzetközi újításairól Lukas Dzuroska, az Efma közép- és kelet-európai régiómenedzsere mesélt, az OTP bank új applikációját, a Simple-t pedig Nyéki Zsolt, az OTP Mobil fejlesztési és marketing igazgatója prezentálta. Az autóipar területéről Frank Schmidt, a Ford kommunikációs ügynökségének ügyvezetője, a zeneipar területéről pedig a tagjai, Szabó Tamás (Black Baron Studio) és Alick Sethi (Retox Clinic) volt hallható. A gamification-ben rejlő lehetőségekről Farkas Máté, a Games for Business marketing vezetője adott áttekintést. 

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32