Robotrekord született a Kutatók Éjszakáján az Ericssonban

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 28. 08:37

Az Ericsson a Kutatók Éjszakájának legnagyobb vállalati támogatójaként az idén hatodik alkalommal vett részt a rendezvénysorozaton, és a vállalat ebben az évben is egy komoly akcióba kezdett a természettudománzokat és a mérnöki pályát népszerűsítendő. A cég az idei rekordszámú programja között útjára bocsátotta az Ericsson  Roboskicc Challenge-et, amelyben több száz rezgő, forgó, ugráló, mozgó, és természetesen rajzoló robotot épített a közönség segítségével. A robotok végül megdöntötték a legnagyobb robotok által rajzolt kép és az egy négyzetméterre jutó robot (12,5 robot/m2) rekordját is.

Az esemény célja az volt, hogy bebizonyítsák, a tudomány mindenkié, hiszen a legegyszerűbb robotokat óvodás kortól kezdve bárki megépíthette, míg a legfejlettebb egyetemi projektekben a hálózati technológiákat gyártó cég profiljához illően a külvilággal kommunikáló hálózatba kapcsolt szerkezetek készültek. Az ELTE diákjai például az egyetemről távolról irányították a helyszínen lévő robotjukat, mely kézmozdulataikat rajzolta le.

 


A Kutatók Éjszakáján a Roboskicc Challenge-en kívül több mint hetven egyéb program volt látogatható az Ericsson K+F központjában. Csak ezen a napon nyílt meg az Ericsson szigorúan elzárt kutatólaborja. A cég bemutatta a hálózatba kapcsolt jövő néhány érdekességét is. Ezek közé tartozott az okos papír és kosárlabda, az emberi testen keresztül történő adatátvitel, vagy a markoló, amelyet akár a föld másik végéről is lehet irányítani, de volt még 3D nyomtatás, mely akár a modern szobrászat eszköze is lehet, az önműködő távirányítós autó, a „gondolatolvasás” az agyi hullámok elemzésével.


Számos az Ericsson saját megoldásait, a hálózati technológiákat bemutató program is volt a nap folyamán. Így mindenki megépíthette saját 4G hálózatát, illetve lemodellezhette egy város hálózati lefedettségét.


Öveges Professzor Úr utódai a fizika tanárok idén is izgalmas kísérleteket végeztek, elektromos kisülésekkel, gőzökkel, gázokkal és színekkel. Bemutatkoztak az Ericsson BME és ELTE egyetemi együttműködései, illetve olyan partnerek mint a Mensa HungarIQa, a Nők a Tudományban Egyesület és a SKOOL is, akik általános és középiskolás lányoknak mutatták be milyen érdekesek lehetnek a természettudományos szakmák.


Végül pedig magyar Start-upok és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesei is elhozták találmányaikat, a sebesülteket felderítő robottól, az exoskeleton kesztyűn és a telefonnal irányítható roboton át az elektronikus fizetés egy sajátos megoldásáig.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52