Robotok segítik rászoruló tehetséges gyerekek tanulását
A Csányi Alapítvány pécsi és nagybajomi csoportja LEGO-robotokat kapott, hogy azok rászoruló tehetséges gyermekek tanulását segítsék.
A két darab 979 LEGO Mindstorms Educational Kit (NXT 2.0 robot) segítségével a gyerekek a robotépítésen keresztül ismerhetik meg a grafikus programozás alapjait, és rálátást kaphatnak a természettudományokra, valamint a mérnökszakmában rejlő lehetőségekre.
A mentorprogram keretében az alapítvány informatika fejlesztői és néhány mentora egy külön tréningen is részt vehetett, ahol megismerkedhettek az új felszerelések használatával, valamint azzal, hogy a robotokon keresztül hogyan tudják játékos formában átadni a programozás alapismereteit. A gyerekek ezáltal folyamatosan bővíthetik tudásukat, az évente meghirdetett hét különböző verseny során pedig próbára tehetik kreativitásukat, problémamegoldó képességüket. A versenyek alatt az iskolásoknak az általuk előre beprogramozott robotokkal kell majd különféle problémákat megoldaniuk.
Az alapítvány vezetősége abban bízik, hogy a kezdeményezés segítségével a támogatott gyermekek kedvet kapnak a mérnök szakmához.
Kapcsolódó cikkek
- Online verseny diákoknak a kémiát népszerűsítő Laborkaland.hu-n
- Online matematikaórát tart Lovász László, az MTA elnöke
- Szuper-számítástechnikai fejlesztés segíti a tudományos együttműködést a felsőoktatás és az ipar között
- Szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem
- High-tech újdonságok a CEATEC-en
- Szuperszámítógép segíti a rákkutatók munkáját
- Robotrekord született a Kutatók Éjszakáján az Ericssonban
- A Robotok világa címmel tematikus év kezdődik a győri Mobilisben
- Másoknak adhatjuk majd át tudásunkat robotok segítségével
- Robotok adhatják tovább az emberi tudást
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.