A Samsung nyílt IoT ökoszisztémát fejleszt

forrás: Prím Online, 2016. február 23. 10:53

A Samsung Electronics bejelentette, hogy a SAMSUNG ARTIK IoT platform immár kereskedelmi forgalomban is elérhető. A SAMSUNG ARTIK fejlesztőkészletek megrendelhetők a Samsung értékesítési partnerétől, a Digi-Key Electronics vállalattól.

A Samsung egy új, minősített ARTIK-partner programot is elindított (Certified ARTIK Partner Program, CAPP), amelynek célja, hogy biztosítsa a partnerszolgáltatások és a platformok könnyű elérhetőségét, így gyorsítva az IoT projektek fejlesztését és piacra kerülését.  

 

„Nagyon büszke vagyok a SAMSUNG ARTIK csapatra és az általuk végzett lendületes munkára. Nem egészen 8 hónap alatt jutottunk el a termék bemutatásától a kereskedelmi forgalomba kerüléséig, és eközben több modul, operációs rendszer és beépített biztonsági rendszer kidolgozása mellett az aktívan bevont partnerek növekvő ökoszisztémáját is kiépítettük” – mondta el Dr. Byungse So, a Samsung stratégiai és innovációs központjának ügyvezető alelnöke. „Hiszünk a nyílt platformok és a partneri ökoszisztémák erejében, amelyekkel a piacon elérhető hatalmas szakértelmet és tudást aknázzuk ki, hogy örömteli élményeket szerezzünk ügyfeleinknek. Izgatottan várjuk a sok innovatív projektet, amelyekkel a fejlesztők a jövőben elő fognak rukkolni.”

 

Az egyre növekvő ökoszisztéma kiterjeszti az ügyfelek lehetőségeit

A Samsung új, minősített ARTIK-partner programjának célja, hogy gondosan kiválasztott professzionális szolgáltatókkal és fejlesztő cégekkel együttműködve segítsen beindítani a fejlesztők és a vállalatok munkáját és biztosítani ötleteik gyors piacra kerülését. Függetlenül attól, hogy az ügyfeleknek személyre szabott hardverre van-e szüksége, vagy egy új rendszer alapoktól történő kiépítéséhez igényelnek segítséget, a CAPP segítségével az IoT rendszerek megtervezése és használata gördülékenyen megy. A minősített partnerek és szakterületeik listája a http://www.artik.io/partners webhelyen tekinthető meg. Egyedülálló lehetőség kínálkozik arra, hogy a Samsunggal már együtt dolgozó vezető partnerekhez csatlakozva a vállalatok kiváló minőségű megoldásokat szállítsanak a SAMSUNG ARTIK platform segítségével IoT alkalmazásokat fejleszteni kívánó ügyfeleknek. A CAPP partnerség iránt érdeklődő vállalatok a https://www.artik.io/partners/programs/certified-partners webhelyen tudhatnak meg további részleteket.    

 

A nyílt SAMSUNG ARTIK platform minden szükséges hardveres és szoftveres építőelemmel rendelkezik, így az új vállalati, ipari és fogyasztói platformok gyorsabb és egyszerűbb kiépítését teszi lehetővé. Így a fejlesztők az új alkalmazások és szolgáltatások kidolgozásakor a saját szakterületükre koncentrálhatnak ahelyett, hogy az alapoktól építenék fel a teljes rendszereket, ami gyorsabb piacra kerülést tesz lehetővé.

 

Az új SAMSUNG ARTIK ökoszisztéma együttműködői: 

  • Operációs rendszer. A SAMSUNG ARTIK többek között a Tizen, a Nucleus Real Time OS és a nyílt forráskódú Fedora Linux operációs rendszereket támogatja, ezáltal a fejlesztők kiválaszthatják azt a platformot, amelyet a legjobban ismernek. Az ökoszisztéma legújabb tagja a Canonical, Dolgok Internetéhez kifejlesztett operációs rendszere, a Snappy Ubuntu Core, amely ideális operációs rendszer a biztonságos, de korlátozott erőforrásokkal működő okoseszközök számára. A nyílt forráskódú, bővíthető és rendkívül népszerű Ubuntu rendszermag lehetővé teszi a „carrier-grade” frissítéseket, valamint az egyszerű és biztonságos szoftvertelepítést biztosító alkalmazás-architektúrát, mindezt a SAMSUNG ARTIK legfőbb biztonsági jellemzőire építve. 
  • Eszközök és szolgáltatások. A SAMSUNG ARTIK mind a tapasztalt, mind a Dolgok Internetének világában újoncnak számító fejlesztők számára eszközök és szolgáltatások egész sorát kínálja. Például, támogatja a gyártók körében népszerű Arduino webalapú fejlesztési környezetet, valamint a felhőalapú kapcsolódást és automata kódgenerálást lehetővé tévő Temboo platformot. A helyi feldolgozást és analízist előtérbe helyező fejlesztők számára a Medium One munkamenet-eszközei a SAMSUNG ARTIK eszközön helyben futó analízist és megjelenítést biztosítanak. Az új szolgáltatások közé tartozik a Sensory hangszórófüggetlen, beépített TrulyHandsfree hangvezérlési technológiája; a Soundhound új, kontextuális természetes nyelv- és hangfelismerő motorja és a Vayyar 3D képfeldolgozó, érzékelő technológiája. 
  • Felhő. A SAMSUNG ARTIK-nak az Azure IoT Suite és az IoT Hub eszközökkel való kompatibilitását a Microsoft tanúsítja. A SAMSUNG ARTIK modulokat a Fedora operációs rendszerrel használó fejlesztők gyorsan munkához láthatnak és kihasználhatják az Azure Platform SDK-k előnyeit, hogy teljes körű megoldásokat dolgozzanak ki a gyakori IoT helyzetekre. A bármilyen eszközről és formátumban érkező adatok összegyűjtését és megosztását megkönnyítő SAMIIO nyílt adatcsere platformmal együtt a fejlesztők mostantól még több eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy innovatív, felhőalapú alkalmazásokat és szolgáltatásokat dolgozzanak ki a Dolgok Internete számára.
  • A biztonság az IoT eszközök egyik kritikus jellemzője. A Samsung minden modulba hardveralapú biztonsági eszközöket épít be, és piacvezető biztonsági partnerekkel dolgozva bővíti lehetőségeit. A SAMSUNG ARTIK az 500 millió okostelefonban több mint 70 vállalati és fizetési alkalmazást védő Trustonic technológiával támogatja a TEE megbízható végrehajtási környezetet. A hardveres izolációval működő TEE biztosítja az érzékeny adatok biztonságos tárolását és feldolgozását.  Azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók és a megbízható szolgáltatók használat közben biztonságosan telepítsenek és futtassanak új alkalmazásokat a SAMSUNG ARTIK-kal rendelkező berendezéseken és érzékelőn. Ez nagyban növeli a biztonságos, állandó összeköttetésben lévő eszközök ökoszisztémájára építő termékek és szolgáltatások használhatóságát, és az IoT felhasználók biztonságérzetét is.

 

A Samsung Stratégiai és Innovációs Központról

A SAMSUNG ARTIK kidolgozását a Samsung Stratégiai és innovációs központ (SSIC) vezette. Az SSIC globális szervezet, amelynek fő célkitűzései a vállalkozókkal és stratégiai partnerekkel együtt kidolgozott nyílt innováció, az átrendező technológiákba és start-up cégekbe történő befektetés, valamint új vállalkozások létrehozása egyesülések és felvásárlások, illetve partnerségek segítségével.  A Szilíciumvölgyben, Koreában, Izraelben, Franciaországban és az Egyesült Királyságban irodákkal rendelkező SSIC kiemelt területei közé tartozik a felhő-infrastruktúra, az intelligens egészség, a Dolgok Internete és az okos gépek. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve

A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.

 

2025. február 14. 15:24

Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida

A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját.  Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.

2025. február 13. 19:39

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20