Szolnokra is megérkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
A Vodafone Digitális Iskola Program keretében csütörtökön összesen 95 darab Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet vehettek át a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanárai és diákjai. Az országszerte 25 iskolát érintő Vodafone Digitális Iskola Program keretében a vállalat összesen 1300 darab Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet oszt ki, díjmentesen biztosítja az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet, valamint finanszírozza a gyermekek és az érintett pedagógusok internetbiztonsági oktatását is.
"A programnak köszönhetően kivételes lehetőséget kapnak a diákok, és kinyílhat számukra a világ. A 21. századi infokommunikációs eszközök oktatási célú felhasználása révén motiváltabbá, eredményesebbé és magabiztosabbá válnak a gyermekek, a programban részt vevő pedagógusok eszköztára pedig jelentősen bővül, és követi a kor kihívásait.” – mondta Szabó István, Szolnok Megyei Jogú város alpolgármestere.
“A 25 iskolában 6424 diákot és 690 pedagógust érintő Vodafone Digitális Iskola Program legfőbb célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése, és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése. A Program segítségével reményeink szerint a diákoknak nagyobb esélyük lesz a továbbtanulásra és a későbbiekben a munkaerőpiacon való érvényesülésre. Az anyagi támogatás mellett aktív szerepet vállalunk a Program lebonyolításában is a kollégáinkból álló Vodafone Önkéntes Közösség munkájának bevonásával.” – mondta a rendezvényen dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Elnöke.
A Program, amelynek megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt, a szolnoki intézménnyel együtt mostanáig 15 iskolába, 3596 diákhoz és 413 pedagógushoz jutott el. A program bővítésének köszönhetően a következő néhány hét során további 10 iskolába látogat el a vállalat, hogy ünnepélyes keretek között átadja a diákok és pedagógusok számára a táblagépeket.
„Szolnokon remek iskolák vannak, amelyek a tanulók fejlesztése érdekében széles körű partneri viszonyt alakítottak ki a családok mellett a különböző gazdasági és szakmai szervezetekkel.”- mondta Szutorisz-Szügyi Csongor, a KLIK Szolnoki tankerületének igazgatója. „Iskoláinkat egyszerre jellemzi az együttműködés és a nemes szakmai versengés: minél többet adni gyermekeinknek, hogy minél inkább kiteljesedhessenek Szolnok jövendő polgárai. Most a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola innovatív tantestülete "dobott egy nagyot", az új módszerek és eszközök segítségével tanulóik, a "digitális bennszülöttek" még motiváltabban és sikeresebben végezhetik tanulmányaikat.”- fogalmazott Szutorisz-Szügyi Csongor.
A Programban résztvevő iskolák közös jellemzője a rendkívüli nyitottság és a befogadó szellem, így nem véletlen, hogy a tanulók között igen nagy arányban találhatunk hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyermekeket. A tanulók és a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett az eltérő igényű és eltérő szociális háttérrel rendelkező gyerekek együttnevelése, illetve a tanulmányi eredmények javulása is fontos cél, ebben nyújt segítséget a Stanford Egyetem által kifejlesztettKomplex Instrukciós Program, amelynek célja, hogy a tanárok egy olyan, csoportmunka-szervezésen alapuló oktatási módszert sajátítsanak el, amely nem csupán a tudásszint emelkedését, de a folyamatos sikerélményt is biztosítja a gyermekek számára. A módszert immár 6. esztendeje támogatja a Vodafone Magyarország.
A KIP módszert jelenleg 17 iskolában alkalmazzák, és a Vodafone Digitális Iskola Program keretében további nyolc magyarországi iskolában is bevezetésre kerül. A pedagógusok képzését szintén a Vodafone Magyarország Alapítvány finanszírozza.
“Iskolánkban kiváló pedagógusok oktatnak, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez a tény önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kevésbé motivált tanulókat bevonjuk az aktív munkába, illetve, hogy a tehetséget megfelelően támogassuk. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy csatlakoztunk a KIP programhoz.”– mondta Szappanos Józsefné, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola vezetője. ”A Vodafone Digitális Iskola Program remek kezdeményezés. Az iskolánknak felajánlott 95 táblagép segít abban, hogy egyéni és csoportos foglalkoztatások keretében fejlesszük tanulóink digitális írástudását.” – tette hozzá a vezető.
Kapcsolódó cikkek
- Évente több ezer nő és gyermek életét mentheti meg Tanzániában a Vodafone mentőtaxija
- Már itthon is elérhető az első kétfunkciós 4K-s modell
- 11 táblagép átadásával Rezibe érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Vodafone táblagépek iskoláknak
- Az Ericsson ingyenes coaching lehetőséget hirdet női vezetőknek
- Általános iskolás lányok a légiközlekedési informatikában
- Június közepéig végezhetőek el az ingyenes közlekedésbiztonsági képzések
- Kreatív gondolatokra ösztönző svéd sarok a Műegyetemen
- Berlinben programozni tanulhatnak a menekültek
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még tisztább hangzás: jön a Music Pro a Spotifytól
A Spotify 2025-ben tervezi bevezetni a régóta várt veszteségmentes hangminőséget kínáló szolgáltatását, amely várhatóan „Music Pro” néven lesz elérhető. Ez az új csomag a meglévő Premium előfizetés kiegészítéseként jelenik meg, és havi 5–6 dolláros felárat jelenthet, így az Egyesült Államokban a teljes havi díj 16,99–17,98 dollárra emelkedhet.
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.