EPAM-suli a Digitális Témahéten

forrás: Prím Online, 2016. április 13. 15:17

A Digitális Témahéten szervezett programoknak köszönhetően játékos kódolási feladatokkal, egy multicég mindennapjaival és a nők informatikában betöltött szerepével is megismerkedhettek az érdeklődő fiatalok az EPAM-nál, Magyarország egyik legnagyobb szoftverfejlesztő vállalatánál.

A múlt héten 759 iskola több mint 5000 pedagógusa és 75 000 diákja vett részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére az IVSZ által első alkalommal megszervezett Digitális Témahét programjain. A hagyományteremtő tematikus hét célja, hogy ne csupán az informatikaórán valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése, hanem bármely tanórán, akár irodalom vagy történelem órán is kezdjék el használni az informatikai eszközöket mind a tanárok, mind a diákok. Hazai technológiai cégek támogatásával a Digitális Témahéthez csatlakozó iskoláknak lehetőségük nyílt az általuk választott témákat számítástechnikai eszközökkel és módszerekkel feldolgozni, illetve bepillantást nyerni egy-egy IT cég mindennapjaiba.

 

Magyarország egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége az EPAM is a kezdeményezés mellé állt. Budapesti irodáját több fővárosi iskola diákjai előtt is megnyitotta, betekintést engedve egy multicég mindennapjaiba. Egy budai általános iskola hatodikosainak játékos programozási bemutatót szerveztek, ízelítőt nyújtva a mobil applikációk készítéséből, weboldalak szerkesztéséből és tesztelési folyamat menetéről.

 

“A jelenlegi oktatás sajnos nem követi, és nem is képes követni a technológiai fejlődés ütemét, ezért az informatikai vállalatoknak kell aktív szerepet vállalniuk nem csak a felsőoktatásban, hanem a közép- és általános iskolai informatikai képzések terén -  ahogy teszi ezt az EPAM is. A digitalis tudás elengedhetetelen ezeknél a gyerekeknél, e nélkül ők sem és rajtuk keresztül közvetve a társadalom egésze sem lehet versenyképes nemzetközi téren a jövőben – mondta el Vinkó Bence a vállalat ügyvezetője.

 

A IX. Kerületi Patrona Hungariae Gimnázium 70 fős lány közönségének Muhari Nikoletta vezető szoftverfejlesztő tartott előadást, Nők a programozásban címmel. Az EPAM kiemelt feladatának tartja, hogy a fiatal lányok érdeklődését is felkeltse a technológia iránt, illetve megmutassa, hogy a programozás is egy lehetséges út az orvosi, tanári, jogász pálya mellett– ezért is csatlakozott az elsők között 2014-ben a Skool névre keresztelt kezdeményezéshez. A program lényege, hogy újszerű oktatási formában fiatal lányok bepillantást nyerjenek a technológia, mint lehetséges karrierút világába.

 

„Óriási élmény volt a lányokkal az informatikáról beszélgetni – nyitottak, okosak, érdeklődőek. Osztotta meg tapasztalatit Nikoletta. „Valószínűleg nekik is tetszett a program, hiszen annyi kérdésük volt, hogy úgy kellett "kizavarni" minket a teremből, és még kint is folytattuk a beszélgetést. Ha csak egyikük is ráébred, hogy talán ez a neki való pálya, már megérte.”

 

A Digitális Témahéthez az EPAM szegedi irodája is csatlakozott. Ennek köszönhetően többek között a Déri Miksa szakközépiskola, a szegedi Dózsa György Általános Iskola, a csongrádi Batsányi János Gimnázium, a szegedi Gábor Dénes középiskola és a szintén szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola diákjai is betekinthettek az informatika izgalmas világába. Így megtudhatták azt is: jelenleg 22 ezer betöltetlen informatikai állás van Magyarországon, ebben a szférában az egyik legmagasabb a kezdő fizetés, és később is itt lehet az egyik legjobban keresni – nem utolsó sorban, nemzetközi karrierút is megnyílhat azok előtt, akik ezt az utat választják.

 

 Az EPAM-nak nem ez az első társadalmi szerepvállalása az informatikai oktatás előmozdítása érdekében. Szintén a múlt héten indult a Skool csapata által szervezett Kódgarázs névre hallgató 10 hetes tanfolyam EPAM-os mentorokkal az EPAM irodaházban, ahol 10-16 éves fiatalok ismerkedhetnek meg a programozás alapjaival. 

 

Mindezeken túl, informatikus továbbképzésben Magyarországon és a régióban is egyedülálló az EPAM Akadéma. A képzési program keretében pár éves tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztőket képeznek át „piacképes” programnyelvekre. A három hónapos intenzív oktatás során több évnyi anyagot sajátítanak el azok, akik bekerülnek a programba, mindezt úgy, hogy ezalatt is munkavállalói jogviszonyban, versenyképes fizetést is biztosítanak számukra. A Junior Program, az EPAM Akadémiához hasonló keretek mentén frissen diplomát szerzett fiatal szoftvermérnököknek ad naprakész tudást és egyben jelentős szakmai ugrást a szintén negyedéves komplex program keretében.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12