Hazai startupperek is magukra ismertek az HBO sorozatában
Ha meghalljuk San Francisco nevét, ma már az is lehet, hogy hamarabb jelenik meg szemünk előtt az Apple vagy a Google logója, mint maga a Golden Gate híd. A város neve egybeforrt a legnagyobb informatikai társaságokkal, és azokkal a még ismeretlen kisvállalkozások szárnypróbálgatásaival, melyekből bármikor lehet világraszóló siker.
Ez utóbbiak ihlették meg az HBO sorozatkészítőit is. A Szilícium-völgy új évadába most bárki ingyenesen beletekinthet az HBO GO-n, és erre kértünk hazai startuppereket is.
Egy San Franciscó-i garázsvállalkozás kalauzol végig minket a startupok Mekkájában. Az HBO saját gyártású sorozatában, a Szilícium-völgyben (Silicon Valley) öt informatikus dolgozik azon, hogy az általuk kifejlesztett fájltömörítési eljárás felkeltse a befektetők figyelmét, ám a pénzforrásért folyó harcban sorra szerencsétlenségek érik őket. A vígjátéksorozat első két évada nem állt messze a valóságtól, a harmadik szezon érkezése kapcsán pedig a hazai startuppereket kérdeztünk arról, milyen egyezéseket ismertek fel a történetben szereplő fiktív vállalat, a PiedPiper és a valóságban már bizonyított vállalkozások között.
Hiába az eredmény, mindig van mit tanulni
Az epizódokat látva könnyen azt hihetnénk, hogy a szereplők a józanész és a megfontoltság hiánya miatt baltázzák el a kínálkozó lehetőségeiket, pedig a való életben is törvényszerű, hogy egy korai, kezdő vállalkozás még botladozik az úton. A szakirodalomban a legtöbb szerző egyetért abban, hogy legalább növekedési potenciállal és nemzetközi jelleggel kell bírnia egy vállalkozásnak ahhoz, hogy startupnak nevezhessük. „Fontos szerintem a bizonytalansági tényező is” – egészíti ki ezeket Fodor Ákos Dániel, aki a Selfmapping csapatával egyedüli magyarként és hatalmas túljelentkezés mellett jutott ki tavaly egy féléves vállalkozáskeltető programra, a Start-Up Chilére. Stressz-diagnosztikai szoftverüket számos nagyvállalat használja, és bár egyre több ügyfelük van, mégis szembesülnek ők is a sorozatban felbukkanó nehézségekkel. Ákos, aki az üzletfejlesztésért felel elmondta, miért is nehéz egyszerre szolgáltatást és terméket is promótálni. „Ez nem egy pékség vagy egy kozmetika, ahol a folyamatok, értékajánlatok közel 100%-ban láthatóak. Számunkra a legnehezebb a célcsoport meghatározása. Érezzük, hogy kiknek problémája, amit mi azonosítottunk, de a döntés megszületése szempontjából még nem biztos, hogy a megfelelő személyek felé kommunikálunk. Mi is tanulunk még, és keressük a legjobb megoldást. Ez az izgalmas része egy startupnak.”
A Prezinél még nem kellett átütni a falat
Erlich, Gilfoyle és Dinesh kis híján felrobbantották a házat, amikor saját szerverparkukkal streameltek videót százezreknek a neten. A nördök áttört falak és lángok között ülve figyelték a számlálót a második évad végén. Horányi Gergő, a Prezi szoftverfejlesztője magukra ismert a jelenet láttán: „hasonló dolgok nálunk is történnek. A Prezinél elsődleges prioritás, hogy a több mint hatvanmillió felhasználónk bármikor tudjon prezentálni. Új funkciók bevezetése, vagy komolyabb infrastrukturális változtatások esetén mérnökök egész csapata tartja szemmel a különböző grafikonokat, és tesz meg mindent azért, hogy a szolgáltatásban ne legyen kiesés. Habár a falak átfúrásáig még sosem jutottunk el, (és nem is nagyon tudnánk, mivel a szervereink a felhőben találhatók) de izgalmas pillanataink azért így is vannak.”
A Bridge Budapest program ösztöndíjasaként San Franciscóban is eltöltött egy rövid időt, és meglátása szerint „a startup szcéna Budapesten még nagyon messze van attól, amit a sorozatban is láthatunk. A Szilícium-völgy és San Francisco viszont tényleg ilyesmi. Mindenkinek van egy startupja, – de legalábbis abban dolgozik – és minden sarkon valami híresebb cég irodájába futhatsz bele. San Francisco egy nagyváros, de az igazán nagy cégek már nem is nagyon férnek el benne. Helyette inkább a völgy kisebb városkáiban nyitották meg főhadiszállásukat. Cupertino, Menlo Park vagy Mountain View mind olyan helyek, amelyeket szinte már csak a Google, Facebook és Apple alkalmazattak laknak.
Egy kinevezett ügyvezető mindig kaphat jobb ajánlatot
Már az előzetesből is kiderült, hogy a harmadik évadban a PiedPiper élére új CEO-t szeretnének állítani a befektetők, ami persze a legkevésbé sem tetszik Richardnak, a termék ötletgazdájának. Hogy miben más, ha valaki saját cége sikeréért tevékenykedhet, vagy más alkalmazásában áll? Erről kérdeztük Kun Szabolcsot, a telefonlehallgatás ellen védelmet nyújtó CryptTalk szoftvert fejlesztő cég első emberét, aki csak nagyon kevés időt dolgozott alkalmazottként. Sikeres családi vállalkozásukon keresztül már gyermekkorában látta milyen is a saját cég iránti elköteleződés, amit aztán startupjának növekedésével még közelebbről megtapasztalt. „Gondolkodásmódban, a mindennapokban nagy váltást jelent, amikor ötletből egyszer csak cég lesz. Ahogy nő a cég, már nem elég, ha csak azzal foglalkozol, hogy egy technológiai megoldás kiválóan működjön. Fel kell építeni egy vállalkozást: embereket felvenni, folyamatokat kialakítani, tervezni és aztán a terveket megvalósítani. És azt az elhivatottságot, amit te a saját ötleted iránt érzel, valahogy át kell ragasztani a munkatársakra, motiválni kell őket, mert a siker most már rajtuk is múlik” – mondta.
A CEO szerint, ha egy vállalkozás élére kívülről neveznek ki vezetőt, úgy egy hozzáértő szakember nagyon jó eredményeket érhet el, különösen, ha hisz a termékben, vagy motiválják a várható üzleti sikerek. De az ilyen szakértőknek mindig tudnak mondani egy másik terméket még jobban csengő névvel, még többet ígérő csomagot kínálni. „Ha a saját üzletedet vezeted és bízol az ötletedben, akkor az ilyen tényezők nem fognak elcsábítani mellőle.”
San Francisco él és virul, de már nem a régi
Nem a vígjátéksorozat az egyetlen HBO-s produkció, amely a hi-tech központra fókuszál. A San Francisco 2.0 című dokumentumfilm (ami szintén elérhető az HBO GO kínálatában) nemcsak a város előnyös arcát mutatja be, hanem azokat a változásokat is, amelyek hátrányosan hatottak az amerikai település életére. A helyiek a nagyvállalatok elszaporodásával járó ingatlanárak és bérleti díjak megemelkedésére panaszkodnak, hiszen a verseny miatt a kiskeresetűek kiszorultak a városból. Hatalmas mértékben drágultak az alapvető élelmiszerek és a szolgáltatások is. A forgatóknak az egykori polgármester mesél arról, hogy ma már ő maga sem engedheti meg, hogy a városban élje életét. Azok, akik már korábban is a völgyben laktak, nem biztos, hogy egyértelműen tudnak örülni annak, hogy a startupok és a nagyvállalatok a környékre irányították a világ figyelmét.
Tekintsd meg az új évad első részét ingyenesen az HBO GO-n!
A Szilícium-völgy harmadik évadjának első epizódja ingyenesen, regisztráció nélkül elérhető az HBO GO videótárából: http://www.hbogo.hu/redirect/-82065
Kapcsolódó cikkek
- Mobilra üzen a fúrógép
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Olcsóbb, átláthatóbb nyomtatóüzemeltetés vállalatok számára
- Számítógépes szoftver segítségével mérték fel a Star Wars-univerzumot svájci kutatók
- Még fejlettebb elemzések a Dell Statistica szoftver legújabb kiadásával
- Trónok (no meg tétek) harca
- Megjelent az Ubuntu 16.04 LTS
- Így építi a jövőt a német üzleti szoftvergyártó
- Két magyar angyal 10 céggel indul világhódító útjára
- Ericsson Pieróval látványosabb a sportközvetítés
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Valóban néhány centin múlik a boldogság?
Kétségtelen, hogy a magasság sokak számára fontos tényező lehet a párválasztás során – gyakran már az ismerkedés elején alapelvárásként jelenik meg. A Tinder nemrég új funkcióval igyekszik kiszolgálni ezt az igényt: bevezette a magasság szerinti szűrést, igaz, csak előfizetői számára. Ami azonban náluk újdonságnak számít, az a Randivonal felhasználóinak már régóta elérhető – ráadásul teljesen ingyen. A magyar társkereső oldalon ugyanis kezdettől fogva lehetőség van magasság alapján szűrni a találatokat.
Még tisztább hangzás: jön a Music Pro a Spotifytól
A Spotify 2025-ben tervezi bevezetni a régóta várt veszteségmentes hangminőséget kínáló szolgáltatását, amely várhatóan „Music Pro” néven lesz elérhető. Ez az új csomag a meglévő Premium előfizetés kiegészítéseként jelenik meg, és havi 5–6 dolláros felárat jelenthet, így az Egyesült Államokban a teljes havi díj 16,99–17,98 dollárra emelkedhet.
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.